
Fotó: Gecse Noémi
Kétszer olyan gyorsan növekedett januárban az új gépkocsik forgalomba helyezésének üteme Európában, mint 2017 első hónapjában, a legnagyobb bővülést pedig Romániában jegyezték. Emellett a használt autók száma is kiugróan megnövekedett az országban, a tendencia alól Hargita megye sem kivétel.
2018. február 19., 15:522018. február 19., 15:52
Bár európai szinten az új autók tekintetében emelkedik ki Románia, országos viszonylatban sokkal inkább a használt autók forgalomba íratása érdemel figyelmet, hiszen
– derül ki a gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) adataiból. Míg 2017 januárjában "csupán" 7708 használt autót jegyeztek forgalomba az országban, idén az év első hónapjában már 39 262-őt. Összességében tehát 51 006 új és használt autót írattak forgalomba idén januárban az országban, miközben 2017 első hónapjában csak 14 767-et.
A DRPCIV a havi statisztikák mellett minden év elején nyilvánosságra hozza a korábbi évre vonatkozó összesített adatokat is. A nemrég közzétett legfrissebb statisztika szerint 2017 végén 5 996 377 személyautó volt forgalomba íratva az országban, így
A múlt évi adatokból emellett az is kiderül, hogy az említett közel 6 millióból 87 748 személyautó Hargita megyében volt bejegyezve. Ebből 56 924 benzinmeghajtású, 30 674 pedig dízelautó volt. Továbbá az autópark elöregedése is megfigyelhető a megyében:
Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője megkeresésünkre elmondta, a hétvégére való tekintettel pontos számokkal nem tud szolgálni, az azonban biztos, hogy a tavalyhoz hasonlóan idén januárban is messze meghaladta az egy évvel korábbi adatokat a járműbejegyzések száma a megyében. Hozzátette, az előzetes időpontfoglalások szerint ez a következő hónapokban sem fog változni.
6,8 százalékos növekedés
Az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint az év első hónapjában 1,286 millió új autót jegyeztek forgalomba az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban, ez 6,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A legnagyobb, 66,37 százalékos növekedést Romániában regisztrálták. Itt januárban 11 744 új autót írattak forgalomba, utána pedig Spanyolország (20,3%-os növekedés), Németország (11,6%), Olaszország (3,4%) és Franciaország (2,5%) következik a sorban. A Romániában forgalomba íratott új járművek közül a legtöbb Dacia márkájú volt (3613 egység, 67,35 százalékkal több, mint 2017 januárjában), ezt követte a Volkswagen (1080), a Škoda (905), a Ford (837) és a Renault (724).
Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.
Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
1 hozzászólás