Fotó: Both Ildikó
Az elmúlt héten tartotta alakuló ülését KVISZ (Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet) nevet viselő, céhes városbéli ifjúsági szervezet. A tagok véglegesítették az egyesület nevét, és döntöttek a vezetői tisztségek betöltéséről.
2010. május 01., 08:572010. május 01., 08:57
2010. május 01., 11:272010. május 01., 11:27
Fotó: Both Ildikó
A 14 alapító tagot számláló szervezet a kézdivásárhelyi fiatalok összefogását tűzte ki célul, az alakuló ülésen a megfogalmazott tervek mellett elnökséget is választottak. A KVISZ elnöke Illés Andrea jogtanácsos lett, alelnöke Szabó Dénes, a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja, titkárnak pedig Ötvös Boglárka nemzetközi kapcsolatok szakértőt választották.
Fotó: Both Ildikó
A szervezet tagjainak életkora változó, a tizenévesektől egészen a harmincig terjed, ami lehetővé teszi majd több generáció megmozgatását is a rendezvényeken. Ugyanakkor a szervezt szeretne együttműködni több háromszéki ifjúsági csoporttal is, közös programokat szervezve.
Fotó: Both Ildikó
„Kézdivásárhelyen, bár vannak civil kezdeményzések, hiányzott egy olyan ifjúsági szervezet, amely kimondottan a fiataloknak, fiatalokról szól, ezért hiánypotló a KVISZ megalakulása” – mondta Grüman Róbert.
Első közös programként, május 21–23-ra egy összerázó hétvégét szögeztek le a fiatalok, amikor sor kerül a feladatkörök pontos leosztására is.
A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.
Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.
A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.
Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.
Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.
Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.
Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.
Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.
Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.