
Sztrájkot is szerveztek a kialakult helyzet miatt. Egyelőre marad a bizonytalanság
Fotó: Gecse Noémi
8,8 millió lej hiányzik a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság éves költségvetéséből ahhoz, hogy év végéig biztosítani tudják a központjaikban élők ellátását és az intézmény által foglalkoztatottak bérezését. Az intézmény vezetősége költségvetés-kiegészítésben reménykedik a kormány részéről, azonban egyelőre semmi konkrétumot nem tudnak.
2017. november 07., 19:172017. november 07., 19:17
Továbbra is súlyos anyagi gondokkal küszködik a Hargita megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó gyermekvédelmi igazgatóság. Elekes Zoltán intézményvezetőtől tudjuk,
Legutóbb a megyei önkormányzat 1,6 millió lejt csoportosított át a tej-kifli programból a gyermekvédelmi igazgatóságnak, azonban ez az alap már kifogyott. Elekes elmondta,
Továbbá, a megyei önkormányzat is próbál alapokat gyűjteni, amellyel a nehéz helyzetben lévő gyermekvédelmi igazgatóságot segítené. Egyelőre azonban semmi konkrétumot nem tudnak – vázolta a helyzetet Elekes. Mint fogalmazott,
A rendszer viszont nem állhat le, nem rakhatják utcára az árva és fogyatékkal élő gyerekeket – tette hozzá. A gyermekvédelmi rendszer nehéz helyzetének hírére több civil, illetve egyházi kezdeményezés is indult az elhelyezőközpontok megsegítésére.
Mint már többször is beszámoltunk róla, szeptember elején Facebook-oldalán közölte a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, hogy elfogyott a pénzkeretük, így több száz ellátottjuk étkeztetése és foglalkoztatása került veszélybe. A problémát év elejétől több alkalommal is jelezték az illetékes minisztériumoknak, amelyek azonban eddig nem tettek semmit.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
szóljon hozzá!