Ismertető a park madarairól. A város szívének élővilágát lehet megismerni
Fotó: Gecse Noémi
Naponta akár többször is elmegyünk a csíkszeredai központi park mellett vagy átvágunk rajta, és lehet, hogy az élővilágára nem is figyelünk oda. Milyen madarak, fák vannak ott, mióta létezik a park, mi volt a helyén, hogyan alakult ki – többek között ezekre a kérdésekre is választ adnak szombaton az érdeklődő gyerekeknek a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CSEKE) tagjai.
2018. május 10., 14:262018. május 10., 14:26
Gyerekeket, családokat várnak szombaton délelőtt tíz órára a csíkszeredai központi parkba a CSEKE tagjai. A délután kettőig tartó rendezvényen
Május 10-e a madarak és fák napja, május 12-e pedig az EKE-nap, 1891-ben ezen a napon tartotta alapító közgyűlését az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Idén ugyanakkor újjáalapításának tizedik évfordulóját ünnepli a CSEKE is – osztotta meg a szombati rendezvényük előzményeit a csíkszéki szervezet tagja, Tőke Mária Magdolna. Mint elmondta, természetjárás, honismeret, természetvédelem az EKE jelszavai, és ennek szellemében olyan rendezvénnyel akarnak ünnepelni, amely a gyermekeket mozgósítja.
− vallja a nyugalmazott pedagógus. Azt mondta, azért választották a parkot, mert sok gyerek is átmegy rajta naponta, megfordulnak a játszótéren, de lehet, hogy nem tudnak közben semmit arról, hogy pontosan mi van körülöttük.
És hogy mi van a parkban? Elsősorban sok madár, erdei pinty, seregély, csicsörke, sármány, széncinke – hozta fel példaként Tőke Mária Magdolna, aki rá is mutatott rögtön egy mellettünk ugrándozó kis pintyre. A park bejáratánál a Zöld Székelyföld Egyesület által elhelyezett táblákon is meg lehet nézni, milyen madarak élnek itt.
− említette a CSEKE tagja.
A park történtéről elmesélte, a helyén mocsár volt, vadkacsák úszkáltak a kisebb tavacskákban.
Egy, a parkról 2003-ban megjelent kiadvány szerint 1935-ben még kezdeti stádiumban ugyan, de már létezett a városi park, amely aztán folyamatosan alakult, a negyvenes években is gyarapították, majd a szocializmus éveiben is tettek azért, hogy a városnak ez megmaradjon,
A park legutóbbi felújítása 2013-ban fejeződött be, akkor helyi önkormányzati, európai uniós és kormánytámogatásokból nemcsak a sétányokat, padokat, játszótereket, közvilágítást, ivóvízrendszert újították fel, hanem a növényzetet is. A Jégpálya negyed felőli részen egy mesterséges tavacskát is kialakítottak, amelybe kilencféle vízi növényt telepítettek. A park területén felújították az ivóvízrendszert, továbbá egy öntözőrendszert is kiépítettek.
Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.
Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.
Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.
A többit 8 év alatt fizetik ki.
szóljon hozzá!