
Egy hónapon belül már második halálos áldozatát követelte a parajdi fürdőkomplexum építkezése. November 4-én a termálfúrást végző toronynál történt tragédia, akkor egy magyarországi állampolgárságú férfi vesztette életét, miután a magasból lezuhant. Kedden délben ismét életét vesztette egy munkás, aki a fürdőkomplexum épületében szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy már nem tudták megmenteni.
2010. november 23., 17:292010. november 23., 17:29
2010. december 07., 13:162010. december 07., 13:16
Mint arról már beszámoltunk, november első csütörtökén lezuhant egy magyarországi munkás a parajdi termálfúró toronyból. Alig 100 méterre található az a torony az épülő fürdőkomplexumtól, melyben november 23-án, kedden délben egy másik munkás is életét vesztette. Egy 23 éves fiatalemberről van szó, aki ugyancsak a magasból zuhant le.
Ambrus Józseftől, a Hargita megyei mentőszolgálat medikális igazgatójától megtudtuk, hogy a balesethez előbb a korondi ügyeletet riasztották, amely elsősegélyben részesítette a férfit. Sérülései azonban nagyon súlyosak voltak, és az udvarhelyi kórházba való szállítás közben elhunyt a mentőautóban. Bokor Sándortól, Parajd község polgármesterétől értesültünk, hogy a 23 éves, hármasfalusi N. G. villanyszerelő az álmennyezeten végzett munkálatok közben megcsúszott és leesett.
A település elöljárója azt is elmondta, hogy épp az előző baleset ügyében utazott Csíkszeredába, amikor megdöbbenésére hír érkezett az újabb tragédiáról. „Teljesen érthetetlen, megmagyarázhatatlan, ami itt történik. Életem során voltak keserű pillanataim, de most egyszerűen itt állok megdöbbenve, keresve a magyarázatot a tragédiákra. Hátat fordított a szerencse. Az életnek menni kell tovább, de az ilyen balesetek sokkolják az embert. El kell gondolkoznunk, hogy ha ilyen drágán kell fizetni ezért az ügyért, megéri-e tovább csinálni. Komoly ütemű munka folyt itt, hogy a komplexumot december 10-én át lehessen venni, de az ilyen esetek egyszerűen megtántorítanak” – nyilatkozott Bokor. A fiatalember körülbelül 6–8 méter magasból zuhanhatott le.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!