Bár még nem készült el teljesen, szerdán reggel átadták a forgalomnak a gyergyószentmiklósi Szent István-templom mellett épülő körforgalom egy részét. Egyelőre a Tűzoltók utca, illetve a Virág negyed eddig lezárt szakaszairól lehet behajtani a kereszteződésbe. A munkálatok folytatása miatt ugyanakkor lezárták a Tűzoltók utcáról a Bucsin negyed felé vezető bejárást.
2011. november 02., 17:382011. november 02., 17:38
2011. november 02., 20:242011. november 02., 20:24
Nem voltak elakadások, a hosszabb teherjárműveknek is megfelel az út szélessége
Befejezéséhez közeledik a Szent István téri körforgalom kialakítása – szerda reggeltől már nem kellett kerülőutakon kacskaringózniuk azoknak, akik a Tűzoltó utcán kívántak végighajtani, és a Virág negyed irányából érkezők is az új forgalmi rend szerint kanyarodhattak a Kossuth Lajos, illetve a Nicolae Balcesu utcák irányába. A forgalomnak átadott részen még van mit tenni, hisz az új aszfaltból pár centire magaslanak ki az aknatetők, de ahhoz, hogy a forgalom is valamelyest haladjon és a munkálatokat is folytatni lehessen, elkerülhetetlen volt ez a megoldás. A munkát irányító Varga Ferenc építőmester kérdésünkre elmondta, az új aszfaltra koptatóréteg kerül, ezzel pedig eltűnik a szintkülönbség az útfelület és az kanálistetők között.
Jelenleg az út plébánia felőli részen zajlnaka a munkálatok
Az eddig lezárt útszakaszok felszabadításával egy időben behajtást tiltó tábla került a Bucsin negyedi út Tűzoltók utca felőli bejáratához. A tiltást a körforgalom negyedik bejáratának és a templomig húzódó járda kialakítása miatt alkalmazták.
A munkálatvezető szerint hamarosan helyreáll a rend az útkereszteződésben: a koptatóréteg még most hétvégén rákerül az aszfaltra, a teljes csomópontot pedig legtöbb két hét múlva vehetik birtokba az autósok.
A körforgalom új arculatának véglegesítéséhez még idő kell, földdel töltik fel a kör közepét és az új járdaszegélyek melletti zöldfelületnek szánt sávot, növényzetet ültetnek. Befejezettnek várhatóan jövőre lesz elmondható.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!