
A csíksomlyói búcsún is szolgálatot teljesítenek a hegyi csendőrök
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
A Hargita megyei hegyi csendőröket gyakran riasztották medvék miatt, de ezen kívül eltévedt embereket is kerestek, és az erdei termények illegális gyűjtését is megpróbálták visszaszorítani. Az alakulatnak idén 19 esetben kellett beavatkoznia.
2026. október 12., 13:482026. október 12., 13:48
Az év elejétől mostanáig 19 alkalommal avatkoztak be a hegyi csendőrök Hargita megyében – közölte érdeklődésünkre Pop Adrian-Florin, a Hargita Megyei Csendőrség sajtófelelőse. Hozzátette:
A legutóbbi beavatkozásaik között szerepeltek a természetvédelmi területek és erdők védelme, az erdőterületekre való illegális belépés, valamint az erdei termények illegális gyűjtésének visszaszorítása is.
Az év folyamán ugyanakkor
Ezen esetek mellett eltévedt személyek felkutatásában és mentésében is részt vettek.
Nehéz terepen és télen is helyt kell állniuk a hegyi csendőröknek
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
Feladataikat a 2004-ből származó 550-ös számú törvény szabályozza, ezek közé tartozik többek között
a turistautak állapotának figyelemmel kísérése,
a veszélyekre való figyelmeztetés,
a hegyvidéki balesetek megelőzése, illetve
a bajba jutott személyek elsősegélyben részesítése és mentése is.
A munkájukat azonban nem mindig könnyű körülmények között végzik. A csendőrség szóvivője szerint a legnagyobb nehézséget a nehezen megközelíthető terep, a téli időszak kedvezőtlen időjárása, valamint a hegyvidéki közlekedés jelentős fizikai megterhelése okozza.
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
A hargitafürdői alakulatukat érintően nemrég hozott döntést a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. A Szarvas villa két helyiségét ugyanis további tíz évre adták ingyenesen használatba a hegyi csendőrség számára. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere rámutatott, hogy
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
„Mindössze annyi történt, hogy változott a közigazgatási törvény, és lehetővé vált, hogy egy civilizáltabb procedúrával adjuk át a helyiségeket, hogy továbbra is használhassák, és költhessenek a fenntartásukra” – fogalmazott a polgármester.
A csendőrségi sajtófelelős szerint
Bizonyos időközönként népszerűsíteni is szokták a tevékenységüket
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
Itt tarthatják a beavatkozásokhoz szükséges felszereléseket és egyéb eszközöket, ez pedig lehetővé teszi, hogy vészhelyzetekben gyorsabban elérjék a beavatkozások helyszínét. A Szarvas villában működő őrs a turisták és a helyiek számára is könnyebben elérhető kapcsolattartási pontot biztosít.
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
Fotó: Hargita Megyei Csendőrség
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsa hétfői ülésén felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel a kormányalakításról és a kormányprogramról – jelentette be Sorin Grindeanu.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.
Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.
Jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több régiójára.
A magyar mesefilmgyártás aranykorának ikonikus szereplőivel és a múlt század meghatározó játékaival találkozhatnak a látogatók az „Egyszer volt…” retro mesék, retro játékok című kiállításon, amely Gödöllőről, Csíkszereda testvérvárosából érkezik.
A veszettség terjedésének a megfékezése érdekében sok, oltóanyagot tartalmazó rókacsalit szórtak ki a természetben Hargita megyében. A fertőzés megjelenése okozta aggodalom miatt a kutyák és macskák veszettség elleni oltáskampánya is jól halad idén.
Az év első nyolc hónapjában 94 078 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 2,09 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzétett adataiból.
szóljon hozzá!