
A temető környékén tűnt fel a kétbocsos anyamedve. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Kétbocsos anyamedve bukkant fel a mikóújfalusi temető környékén kedden. A lakosság késő délután jelezte az állatok jelenlétét a település határában, és bár a törvényeknek megfelelően már akkor beavatkoztak a hatóságok, a medvecsalád szerdán is visszatért. A községben attól tartanak, hogy a tavalyi incidensek idén is megismétlődhetnek.
2024. június 13., 12:112024. június 13., 12:11
Idén először merészkedett ennyire közel Mikóújfaluhoz a medve, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is készül egyhamar továbbállni. Az első jelzést kedden késő délután adta a lakosság, azonban Demeter Ferenc polgármester szerint azóta is visszatér az anyamedve a bocsokkal együtt,
A községben egyelőre a törvényeknek megfelelően, riasztással próbálják elűzni az állatokat.
„Az előírások szerint cselekszünk. A segélyhívószámon jelentjük, kijön a csendőrség, eldob pár petárdát, és másnap kezdődik elölről.
– nyilatkozott Demeter Ferenc hozzátéve, hogy a jelenlegi próbálkozás nyilvánvalóan eredménytelen, de a törvény kényszere miatt várakozásra vannak ítélve.
A polgármester szerint a temető naponta látogatott, emiatt az emberek is félnek a zónában járni-kelni. Kedd óta ugyanakkor megpróbáltak közelebb kerülni a nagyvadhoz, de végül úgy ítélték meg, hogy ez rendkívüli veszéllyel járna, mert
Mikóújfaluban idén ez az első, hogy ilyen közel merészkedtek a településhez, a temető környékén pedig több a gyümölcsös, vélhetően ezért bukkantak fel újból, éppen ott.
Tavaly májusban rendszeresen pusztítottak a nagyvadak a községben
Fotó: Demeter Ferenc Facebook-oldala
Valóságos mészárlást rendezett a medve tavaly május elején, amikor magánház kerítésén átrontva jutott be egy gazdasághoz, ahol
Egy viszonylag csendes nyár után szeptemberben újabb betörések következtek, több gazdaságban mészárolt le állatokat, nem kis összegű kárt okozva a gazdáknak. Tavaly többször került altatásra, elszállításra a sor a községvezető szerint.
– fogalmazott a polgármester a jelenre vonatkozóan, reménykedve, hogy a medvecsalád rövidesen tovább áll. Ugyanis amennyiben nem tágítanak a falu közeléből, bennebb merészkednek a településre,
Demeter Ferenc arra kéri a lakókat: egyelőre kerüljék a temető környékét, akik virrasztani mennek, legyenek nagyon óvatosak és ne használják a Mikola Sándor melletti kicsi utcát.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
szóljon hozzá!