
Egy ürüléket és egy medvelábnyomot találtak a helyszínen
Fotó: Székelykeresztúr Polgármesteri Hivatala
Egy kisebb termetű medve járhatott a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium udvarán az elmúlt héten, ám azóta elhajtották a vadat a környékről, illetve egy villanypásztor kihelyezését is tervezik. Van, aki szerint ki kéne lőni az egyedet.
2025. február 04., 12:392025. február 04., 12:39
Az Orbán Balázs Gimnázium munkatársai az elmúlt napokban medvenyomokra bukkantak az intézmény udvarán – hívja fel a figyelmet az RMDSZ székelykeresztúri szervezete. Közleményükben ugyanakkor üdvözlik, hogy a polgármesteri hivatal lépéseket tett egy, a környéket érintő hajtás megszervezése érdekében.
A történtekről tudomást szerzett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is, aki egy kisvideóban reagál az ügyre. Abban több, elmondása szerint a helyszínen készült fényképet is mutat medveürülékekről, illetve lábnyomokról, majd kijelenti, hogy
Úgy véli, ennél drasztikusabb beavatkozásra, azaz kilövésre van szükség a gyerekek védelme érdekében. Főleg, hogy tudomása szerint a problémás egyed a tanintézményhez közeli „barlangban” él. Azt is nehezményezi, hogy
Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere a Székelyhonnak kifejtette, a hozzájuk beérkezett bejelentést követően kollégái, valamint a helyi rendőrség, illetve a Szalon Vadásztársulat munkatársai is jártak a helyszínen az elmúlt héten. Ők
Sajnos az is tény, hogy az intézmény kamerái éjszaka nem üzemeltek, így felvétel sem készült az állítólagos betolakodóról. Mindezt figyelembe véve szerinte
Hangsúlyozta, amennyiben valóban medve járt az iskola területén, vélhetően egy, a kerítésen már régebben keletkezett résen jöhetett be, amit korábban nem javítottak ki az üzemeltetők. A vadat ugyanakkor az iskola udvarán lévő diófa be nem takarított termése is oda vonzhatta.
Fotó: Székelykeresztúr Polgármesteri Hivatala
Az elöljáró rámutatott, ezúttal átiratban kérték az intézménytől a kerítés megjavítását (ez mostanra vélhetően meg is történt), ugyanakkor szakemberekkel konzultálva
Fontosnak tartja még az említett diófa termésének eltakarítását is. Mindemellett felkérték az illetékes vadásztársulatot, végezzen vadhajtást a környékbeli bokros részen. Ennek eleget is tettek a hétvégén.
Balázs Sándor, a Szalon Vadásztársulat igazgatója lapunknak elmondta, a hajtás során egy kisebb, 3-4 éves medvét kergettek el a környékről, bocsos anyamedvéről viszont nincs tudomásuk. Az egyedet a lakók már korábban is látták.
Arról is beszélt, hogy a medve gyakorlatilag bemehetett az iskola udvarára, ám nem okozott kárt, így nem is lehetne kérni a kilövését. „Egy félénk egyedről van szó, amelyet gond nélkül távol lehet tartani villanypásztorral. Sőt, már a kerítés megjavítása is sokat segíthet. Ha az udvaron lévő diót felszedik a földről, akkor még inkább megszűnnek a gondok” – így a szakember.
– zárta beszélgetésünket az igazgató.
Koncz Hunor János közölte, az esetről gyakorlatilag
Emiatt nem történt meg a törvény által előírt intézkedés, vagyis arról jegyzőkönyv sem született, amit feltölthetnének a környezetvédelmi minisztérium honlapjára. Hozzátette, Hargita megye prefektusával is egyeztetett a történtekről.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!