Másodszor váltották le Bálint Józsefet Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Visszavonta a polgármester az őrkői roma közösség integrált fejlesztése elnevezésű program felelősének leváltásáról szóló határozat-tervezetet, majd ismét előterjesztette és a tanács meg is szavazta. A jövőben Bálint József helyett, Czimbalmos Kozma Csaba veszi át a projekt vezetését.

Bús Ildikó

2010. április 19., 16:002010. április 19., 16:00

2010. április 19., 16:222010. április 19., 16:22

Galéria

Formai okokra és törvénytelenségekre hivatkozva fellebezte meg Bálint József a sepsiszentgyörgyi tanács utolsó ülésén hozott döntését, mely értelmében leváltanák a roma közösséget érintő projekt vezetéséről. Az alpolgármester az indoklás hiányát hozta fel szabálysértésként, valamint azt is nehezményezte, hogy nem titkosított szavazással hoztak döntést.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Hétfő délután rendkívüli ülésre gyűlt össze a sepsiszentgyörgyi tanács, mely ülésen igencsak hiányos volt az MPP frakció, sőt a két pontban is érintett Bálint József alpolgármester sem jelent meg. A testület végül 12 igennel és hat tartózkodó szavazattal elfogadta a múltkori határozat visszavonását, pár napirendi ponttal később pedig ismét beterjesztette a polgármester a programfelelős cseréjét. Antal Árpád András röviden ismertette a projekt vezetésének cseréjét, a felelős pedig Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser lett.

Bereczki Kinga ülésvezető, MPP-s tanácsos nehezményezte, hogy az ügyben érintett személy Bálint József nincs jelen és így tárgyalnak a számára fontos ügyről. Antal Árpád kihangsúlyozta, az alpolgármester igazolatlanul hiányzott a rendkívüli tanácsülésről, hiszen a polgármesternek kellett volna jelentenie távolmaradása okát. Mivel ezt nem tette meg, a testület meghozhatja döntését az érintett személy jelenléte nélkül is.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Az ülésvezető ugyanakkor a titkos szavazásra is figyelmeztette kollégáit, hogy elkerüljék az utóbbi esetet, majd tíz igen szavazattal leváltották Bálint Józsefet. Ugyanakkor a többség Czimbalmos Kozma Csaba személyével is egyetértett, így a jövőben ő veszi át a roma program vezetését.

A szavazás végén Berecki Kinga kihangsúlyozta, hogy az MPP frakciója kikapcsolta a szavazógépeket, így a román és RMDSZ-es tanácstagok ismét leváltották Bálint Józsefet, igaz más helyzetben mint az utóbbi.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Erre a kijelentésre reagált Ivan Niculae Gheorghe (fotón balra) román tanácstag, aki méltatlannak és igazságtalannak tartotta ezt a kijelentést, hiszen titkos szavazás esetében az ülésvezető nem tudhatta ki hogyan szavazott. Ennek következtében Bereczki Kinga visszavonta a mondottakat, majd a következő napirendi pontot tárgyalták.

Az őrkői roma projekt fontos a városnak, hiszen hozzávetőlegesen 2000-en laknak ott és a felnőttek csupán  negyede dolgozik. A polgármesteri hivatal már tavaly kezdeményezett együttműködési programot az őrkői romákkal: legelőhelyet biztosítanak a cigánylovaknak, ennek következtében csökkent a városban szabadon hagyott lovak száma.

“Az Őrkő szociális bomba, késő akkor lépni, amikor felrobban” – hangsúlyozta Antal Árpád András nemrég, amikor a polgármesteri hivatal az Amenkha Egyesületen keresztül négy őrkői roma alkalmazását kezdeményezte, akik közvetítő szerepet töltenek be a rendfenntartók, az önkormányzat és a roma közösség között.

A

•  Fotó: ZENKO Galéria

Fotó: ZENKO

z alkalmazottak megakadályoznák a rendfenntartók túlkapásait, valamint megértetnék a romákkal, hogy a törvényeket be kell tartani.

Dima Mihály a roma közösség képviselője elmondta a rendőrséggel közösen ismertetik az őrkőieknek a közlekedési szabályokat és táblákat, hiszen sokan szekerekkel járnak, balesetveszélybe sodorva a gépkocsivezetőket.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés