
Illusztráció
Fotó: Pixabay
Magyarországi közvetítéssel már hét éve, hogy Erdélyben is meghonosodott a Házasság hete elnevezésű rendezvény, amelyet Bálint-nap környékén tartanak. Marosvásárhelyen már szerdán elkezdődik a rendezvénysorozat, de Marosszentgyörgyön és Marosszentkirályon is lesznek ezzel kapcsolatos programok.
2018. február 06., 20:402018. február 06., 20:40
Idén Magyarországon tizenegyedik, Erdélyben hetedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a magyarországi és erdélyi keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A közel két évtizede Angliából indult
A rendezvénysorozat részeként változatos programokkal, előadásokkal, workshopokkal igyekeznek erősíteni – és népszerűsíteni – ezt az amúgy sok veszélynek kitett intézményt, a házasságot.
Marosvásárhelyen a házasság heti programok ökumenikus összefogással szerveződtek. A Házasság hetéből kinőtt Szerdai párbeszélgetéssel indul a 2018-as programsorozat. Szerdán 18 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban Éltető sodrásban címmel beszélget Becsky Borbála pszichológus, családterapeuta, Les Zoltán református egyetemi lelkész, Cosma István pszichológus, családterapeuta, Kocsis Tünde pszichológus, családterapeuta.
Marosvásárhelyen legközelebb vasárnap lesznek programok: 17 órától a Keresztelő Szent János plébániatemplomban imádkoznak a házasságért a fiatalokkal együtt, majd 18 órától szentmisét tartanak ugyanott a házasokért a házaspárok megáldásával.
Február 12-én hétfőn a Deus Providebit Házban Éltető sodrásban – A szeretet ereje címmel Szénégető István családreferens pap tart előadást. Kedden a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumba (Erdő utca 7b.) várják az érdeklődőket, 16 órától Hol terem a jó házasság? című workshopon lehet résztvenni. 18 órától bemutatják Kónya Zoltán Házasság frissítve című könyvét. Szerdán 19 órától a Kistemplomban Becsky Borbála tart előadást Éltető sodrásban….szeretet és félelem tengelyén címmel, majd 19 órától érdemes lesz hallgatni a témához kapcsolódóan a Marosvásárhelyi Rádió műsorán az Összhang című beszélgetést. A marosvásárhelyi Házasság hete február 15-én, csütörtökön zárul. Az Eminescu utcai Szeretetotthon Bocskai termében beszélgetés zajlik egy film kapcsán, majd szeretetvendégséggel zárul a heti programsorozat.
A marosszentgyörgyi házastársakhoz Böjte Csaba atya szól, akinek amellett, hogy közel ötezer gyerekről gondoskodik, sok, értékes buzdítása van a házastársak felé. Február 9-én, pénteken 18 órától a Sólyom vendéglőbe várják az érdeklődőket, hogy meghallgassák Böjte atyát. A részvétel ezúttal is díjmentes, de
Marosszentkirályon is zajlik esemény a Házasság hete keretén belül, február 14-én 18 órától a református gyülekezeti teremben Gáll József lelkipásztor-pszichoterapeuta és Gáll Józsefné Szabó Tünde tart előadást Konfliktuskezelés a házasságban címmel.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
szóljon hozzá!