
Az ereklye első állomása Csíkszereda volt
Fotó: Gecse Noémi
A Szent László-emlékévben a gyulafehérvári főegyházmegye a birtokában levő csontereklyét szeretné közelebb vinni a hívekhez, lehetővé téve, hogy közelebbről megismerjék azt, és tiszteletüket méltó módon kifejezhessék. Júniusban zajlik az ereklye körútja, Maros megyét is érintve.
2017. június 20., 13:172017. június 20., 13:17
A csontereklye csütörtökön a marosszentgyörgyi plébániatemplomban lesz, pénteken a búzásbesenyői templomban, ahol 18 órától szentmisét tartanak Szent Lászlóról és Jézus szívéről, prédikál Czikó László helyi plébános, majd Darvas-Kozma József plébános tart vetítéses előadást Szent Lászlóról és csontereklyéjéről. Az ereklyét 20 órakor a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániára szállítják át, ahol szombaton látogatható.
Tamás József segédpüspök szerint „olyan személyekről, akiket nagyon szerettünk, haláluk után szívesen őrizünk emléket, legyen az fénykép, vagy valamilyen tárgy, akár ránk hagyott örökség. Emberi természetünk ugyanis szükségét érzi annak, hogy ami egy tiszteletreméltó személlyel közvetlen személyes vonatkozás volt, titokzatos módon tovább éljen, és szelleméből sugározzon valamit. Valahogy így érzi Egyházunk is a szentekkel kapcsolatban, amikor holttestüket, megmaradt testrészüket, használati tárgyaikat, öltözéküket vallásos tiszteletben részesíti. Ezeket nevezi ereklyéknek. Az őskeresztény kortól kezdve tisztelettel vette körül az emberiség Megváltójának, Jézus Krisztusnak jászol maradványait, szent keresztjét, szemfedőjét, varratlan köntösét, Veronika kendőjét. De ilyen tisztelettel vette körül a szentek épen maradt földi maradványait, testrészeit, használati tárgyait, a vértanúk vértanúságának kínzó eszközeit. Sírjaik fölé templomokat, kápolnákat vagy oltárokat építettek, ahol szentmisét mutattak be. Az egyház tanítása szerint a szent ereklyéket azért tiszteljük, mert a szentek testei egykor a Szentlélek templomai voltak (1 Kor 3, 16-17), a dicsőséges feltámadás várományosai és Isten kezében csodás tettek eszközei. Az ereklyék helyes tisztelete kiválóan alkalmas arra, hogy ébren tartsa az életszentség eszménye és a természetfeletti valóság iránti lelkesedést, növelje a természetfelettiség érzékét és a feltámadás reménységét. Az Egyház szerint ez a tisztelet nem magának az ereklyének szól, hanem annak a szentnek, akivel azt kapcsolatba hozzuk. A szentek ereklyéit úgy tiszteljük, hogy becsben tartjuk és zarándoklatokon keressük fel azokat”.
A Szent László király ereklyéi közül egy csontereklye van Gyulafehérváron. A feljegyzések szerint amikor Naprágyi Demeter erdélyi püspököt 1601 elején az országgyűlés kiutasította, valószínűleg ekkor választották le a koponyáról azt a csontereklyét (fogat), amely számára a 18. század végén gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök egy copf stílusú ezüst tartót készíttetett. Azóta a gyulafehérvári székesegyházban őrizik, tisztelik Erdély fővédszentjének ereklyéjét.
Az ereklye körútjának szervezői szerint „a Szent László-év jó alkalom, hogy felidézzük, megismerjük, megismertessük Szent László király életét. A lovagkirály hatása népünk körében az idők folyamán csak növekedett, s eleink szent hagyatékát őrzik katolikus és protestáns templomok freskói, ahol eszményként áll a nemzedékek sora és a látogatók előtt Szent László daliás alakja. Ereklyéi pedig szent örökségünk, melyek tisztelete kegyelet adásunk annak a dicső királynak, aki mindhalálig szerette, védelmezte népünket és szolgálta hazánkat.”
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
szóljon hozzá!