Veszélyben a magyar osztályok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Maros megyében több helyen veszélyben van a magyar oktatás, ugyanis 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül – derült ki a diákok elosztását követően.

Becze Dalma

2013. július 17., 10:012013. július 17., 10:01

2013. július 17., 16:452013. július 17., 16:45

A nyolcadik osztályosok továbbtanulásának útját az V-VIII. osztály átlaga és a képességi vizsgán elért eredmény számtani középarányosa határozta meg. A vizsgákon nem lehetett megbukni, a gyenge jegyek csupán a választási lehetőségeket csökkenthették. Ebben az évben a diákok 51,48%-a választotta az elméleti líceumokat, 48,52%-a pedig szakközépiskolába iratkozott. A 2013-as számítógépes elosztás első szakasza sikeresnek bizonyult az elmúlt évekhez képest, ugyanis idén volt a legkisebb a második elosztásra maradt diákok száma.

Maros megyében 3941 diák jelentkezett, csupán tízen nem kerültek be egyetlen középiskolába sem. Ők július 17–22. között próbálkozhatnak újra, a második elosztás eredményeit 25-én teszik közzé. Százalékos arányban kifejezve a megye 99,75%-ának volt sikeres az első elosztási szakasz. Összesen 4814 hely volt a líceumokban, amelyekből 18,13%-a maradt üresen, szám szerint 873 hely. A megyében egyetlen diák rendelkezett tízes átlaggal, aki ősztől az Alexandru Papiu Ilarian Gimnáziumban kezdi meg tanulmányait. 

Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes elmondta, a számadatok fényében több helyen veszélyben van a magyar oktatás, ugyanis 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül. „Az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel tizenöt fő alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, mert megszűnhet például a Faipari Líceumban a magyar kilencedik osztály, de még nagyobb a veszély a szórványvidékeken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol a kis számú jelentkező miatt, ha megszűnnek a magyar tannyelvű osztályok, nincs ahová áthelyezni a diákokat” – nyilatkozta Illés Ildikó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés