
Fogyatékkal élő fiatalokat készít fel a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre a marosvásárhelyi Alpha Transilvană Alapítvány az Atrium program keretében. Egyre többen igényelnék az alapítvány szolgáltatását, azonban személyzet és hely hiányában szeptembertől akár le is állhat a program, ennek megakadályozásáért fordult segítségért a polgármesteri hivatalhoz az alapítvány.
2014. július 14., 14:592014. július 14., 14:59
2014. július 14., 16:292014. július 14., 16:29
Az Atrium program már az alapítvány első szolgáltatásai között volt. Ez egy nappali központ, amelynek a célkitűzése olyan 18 év felettiek felkészítése és elhelyezése a munkaerőpiacon, akik fogyatékkal élnek – tudtuk meg Banga Erzsébettől, a program vezetőjétől. Első lépésként felmérik a jelentkezők képességét, érdeklődési körét, illetve a fogyaték súlyosságát. Ennek következtében egy egyéni fejlesztési folyamatot alakítanak ki.
„Javítani kell sok esetben a kommunikáción, a térorientáción és a figyelmen. Ezeken a folyamatokon szakemberek vezetik végig a fiatalokat, akik az esetek többségében állandó figyelmet igényelnek” – hangsúlyozta a programvezető. A résztvevőknek munkát keres az alapítvány a felkészülési idő alatt, és az adott munkakör körülményeihez igazítják a fogyatékkal élő fiatal személyre szabott programját is. Közreműködnek az alkalmazás folyamatában is, és ezt követően továbbra is figyelemmel kísérik a fiatalokat.
Hosszú a felkészítési folyamat
Jelenleg 15 személy vesz részt a programban, de egyre többen jelentkeznek, és az alapítvány nem tudja önerőből fenntartani a tevékenységet. „Egyre több a jelentkező, de sem a hely sem a szakember nem elegendő ahhoz, hogy bővíthessük a létszámot. Ahogy valakit sikerül felkészíteni annyira, hogy elkezdhet dolgozni, természetesen kiiktatjuk a programból, hogy legyen másnak helye, ám hosszasak ezek a folyamatok. Pályázatokból próbáltuk eddig fedezni a tevékenységet, de december óta nem kaptunk támogatást, így az alapítványnak kellett ezt fenntartania. Nagy megterhelést jelent ez a szervezet számára, ezért más finanszírozási formát kell keresnünk. Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalához fordultunk segítségért, főként a szakemberek kifizetéséhez lenne szükség támogatásra. Amennyiben erre nem számíthatunk, az is megtörténhet, hogy szeptembertől nem folytatódik a program” – mondta a program vezetője.
Bizakodnak az illetékesek
A polgármesteri hivatal illetékeseit is megkérdeztük, hogy milyen kilátások vannak a probléma orvoslását illetően. A gazdasági osztály vezetője, Kiss Imola elmondta, tudnak a helyzetről és szorgalmazni fogják ennek megoldását. „Szeptemberben sor kerül a költségvetés kiegészítésére, ez előtt pedig konkrétan foglalkozunk majd a helyzettel” – mondta bizakodóan az osztályvezető.
Hercegi segítség az Alphánál
A hét folyamán különleges önkéntese lesz az Alpha Transilvană Alapítványnak, ugyanis nem más mint Nicolae herceg segít be a szervezet munkájába. Idén áprilisban járt a marosvásárhelyi alapítványnál a herceg, ekkor tett ígéretet arra, hogy részt vesz annak tevékenységeiben július 14. és 18. között. Az önkéntességgel egybekötött látogatás részletes programját a szervezet a honlapján (www.alphatransilvana.ro) közli majd.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!