A marosvásárhelyi Bernády Házban mutatták be Vári Attila legújabb kötetét, az Álomkölcsönző című novelláskötetet, amely a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben.
2014. május 21., 23:532014. május 21., 23:53
2014. május 22., 10:002014. május 22., 10:00
Vári Attilát a vásárhelyi irodalomkedvelő közönségnek nem kell bemutatni – ő az a prózaíró, aki egy Véges nappal indult 1967-ben ebben a városban, s aki egy kölcsönadott álommal érkezett haza Marosvásárhelyre 2014. május 21-én. Időközben történt egy s más vele. Harmincegy éve úgy települt át Magyarországra, hogy mindvégig megmaradt erdélyinek, vásárhelyinek. Írt húsz kötetet is, csak hogy lássuk – mindez valóban így van. Dolgozik egy regénytrilógián, s amióta nem köti a tévés munkahely, és a kultúrdiplomácia, villámgyorsan halad vele.
Ő volt a Cementlapok soha ki nem nem nevezett, de egyhangúlag elfogadott mindenkori főszerkesztője, ő írt három és félszáz oldalas könyvet a Súrlott Grádicsról 2012-ben, s állítja, ez csak kis töredéke annak, ami grádicsilag még benne van. Egy kissé ugyan neheztel, amiért megkérdezése nélkül világhálós irodalmi újságot biggyesztettek fel az internetre Súrlott Grádics néven, de aztán már el is feledi. És ő az az állandóan történeteket mesélő ember, aki sajátságosan fanyar humorával leragaszt a székre. Végül pedig ő az, aki anno megmondta a tutit (a Középkori villamosjegyben) – a vásárhelyi vár fala azért hullámos, hogy a törökök tengeribetegséget kapjanak tőle.
Ezúttal egy kissé eltávolodik a városától, Vásárhelytől, de mostani könyvének hősei ugyanolyan hús-vér emberek, mint a Grádicsban szereplők voltak, vagy lehettek volna.
A kötet kiadója, Káli Király István a szerda esti bemutatón megpróbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból – Vári abszurd hőseit említette. Mire Vári Attila: „Az abszurd, az nem egy irodalmi irányzat, hanem Erdély történetének utolsó évszázada.” Példálódzott is hajdani hajnali tejsorokkal, azzal, hogy ha valakinek karikagyűrűn kívül még aranylánca is volt, azt azonnal el lehetett vinni. Hát nem ez az abszurd? – kérdezte a válasz igénye nélkül.
És hogy mennyire meg tudott maradni és meg is maradt erdélyi marosvásárhelyinek (mert odaát van Hódmező-, Kis- meg Somló-, amott a szlovákiai, horvátéknál Dráva-, szerbéknél meg Torontál-, emitt meg még Erdő-, Fugyi-, Gyerő-, Kézdi-, Zsil-) az a maga történetéből önként kiviláglik, amikor a vájtfülű pedigrés anyaországiakat imigyen oktatta ki saját elmondása szerint: azért mondjátok, hogy a Pista, meg a János, meg a Péter, mert még hiányzik a fületeknek a der, die, das. Tiszta erdélyi beszéd.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!