
Fotó: Gligor Róbert László
A helyi önkormányzat, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács és a Magyar Ifjúsági Értekezlet voltak a partnerei annak a konferenciának, amelyet a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet rendezett, és amely a fiatalok vállalkozókedvét próbálja növelni.
2014. április 14., 21:022014. április 14., 21:02
Nagy Zsolt szervező, a NYISZ elnöke lapunknak elmondta: a fiatalokat ösztönözni kell a vállalkozásra, az önállósodásra. Ennek a konferenciának pedig az volt a célja, hogy szakmai tudást, ismereteket adjon át, a fiatalok önbizalmát pozitív példákkal, sikertörténetekkel erősítse. Ezért különböző szakterületekről hívtak kisvállalkozókat Nyárádszeredába: volt közöttük hulladék-újrahasznosító, pálinkafőzdés, húsfeldolgozó, biztosító, pipettaforgalmazó, de a Kis- és Közepes Vállalkozások Ügynökségének munkatársa, valamint Vincze Lóránt és Antal Lóránt európai parlamenti képviselő-jelöltek is. A vállalkozók saját cégük és üzletük sikeréről és buktatóiról beszéltek, míg az előadók az új európai pénzforrásokról, az internetes kereskedelem lehetőségeiről és hazai támogatásokról értekeztek. Mindannyian két napon át arra biztatták a fiatalokat, hogy merjenek nagyot gondolni és vállalkozásba kezdeni. „A sikernek ára van, nem titka” – ez volt a mottója a találkozónak, amelyen harmincan vettek részt, többnyire Maros megyeiek, de Háromszékről is érkeztek.
A nyárádszeredai Fehér Zsombor nagyon időszerűnek tartja ezt a konferenciát, mert a fiatalok nem mernek nagyobb dolgokról gondolkodni, álmodozni. Úgy véli, nem kell mindenkinek feltétlenül egyetemet végeznie, hogy tisztességes munkája legyen, mindenki megteremtheti magának a feltételeket, és ehhez adott bátorítást, motivációt ez a rendezvény – mondta a 19 éves diák. A havadi 23 éves Csiszér Izabella saját vállalkozás indítását tervezi, ő azért vett részt a konferencián, hogy a cégindítás jogi hátteréről és pályázati lehetőségekről szerezzen ismereteket, és ez sikerült is, hasznos információkkal és kapcsolatokkal távozhatott. A 26 éves marosvásárhelyi Máthé Annamária divatszakmában dolgozik, és nagyon szeretne saját vállalkozást. Ám úgy érzi, előtte tanulnia kell, rálátást nyerni a kezdeti lépésekre. Ezt a konferenciát nagy lehetőségnek találta, sikerült is sok hasznos információt és kapcsolatokat szereznie. A marosvásárhelyi Csatlós Orsolya munkaerő-közvetítési ügynökségnél dolgozik, de fontosnak tartja, hogy a fiatalok megismerhessék a vállalkozásindítás kérdéseit, és itt sok gyakorlatias kérdésről beszéltek.
A székelyudvarhelyi Antal Lóránt fiatal vállalkozó, EP képviselőjelölt portálunknak kifejtette: az ifjúság a társadalom mozgatórúgója, erőteljesen hozzájárul a fejlődéshez. Ezért minden ilyen kezdeményezés nagyon fontos, mert a vállalkozói kedvről, a sikerről szól olyan fiataloknak, akiknek van legalább egy jó üzleti ötletük, és azt ki szeretnék bontakoztatni, kezdő vállalkozóként elindítani.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!