
Fotó: Veres Nándor
Az újonnan megválasztott tanács tűzpróbája volt a Marosvásárhelyen kialakult melegvíz probléma megoldása. Sajnos azt kell mondanunk, hogy az ígérgetések és sajtónyilatkozatok ellenére még a mai napig sincs megoldás a több ezer marosvásárhelyi családot érintő problémára.
2012. augusztus 30., 19:222012. augusztus 30., 19:22
2012. augusztus 30., 19:292012. augusztus 30., 19:29
A csütörtöki tanácsülésen ismét napirendre került a kérdés, hiszen a Locativ Lakásgazdálkodási Vállalat képviselője azt nyilatkozta, hogy szerdán átvettek az E-Startól két kazánházat és a következő napokban sor kerül a többi átvételére is. Az illetékes azt is közölte, hogy a többszörös egyeztetés ellenére sem sikerült kiegyezni a gázszolgáltatóval, hogy az átvett kazánházakban indítsa újra a szolgáltatást. A gázszolgáltató arra hivatkozik, hogy addig nem nyithatja meg újra a csapokat, amíg az E-Star nem törleszti az elfogyasztott gázmennyiség ellenértékét.
Peti András ülésvezetőként költői kérdést fogalmazott meg, amikor arról érdeklődött, hogy akkor tulajdonképpen mikortól is indul újra a szolgáltatás, hiszen az augusztus 5-i tanácsülés után azt ígérték, hogy 48 órán belül. A locativos erre szűkszavúan csak annyit válaszolt, hogy az ígéretet az E.Onnal kialakult vita miatt nem tudják betartani.
Az önkormányzati képviselők és az Locativ képviselői kedden délben találkoznak, hogy megvitassák (újra) a melegvíz-szolgáltatás újraindításának ügyét.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!