
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt hivatali visszaélés miatt Nagy András volt szászrégeni polgármester és az általa vezetett hivatal hét alkalmazottja ellen – közölte hétfőn honlapján az ügyészség.
2015. január 19., 19:402015. január 19., 19:40
A vádhatóság szerint az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester és beosztottjai 702 ezer lejes kárt okoztak a városnak 2006-ban, mert a város közvilágítására kiírt közbeszerzés ügyében nem szabályszerű, és a város számára kedvezőtlen döntést hoztak. Az ügyészség korábban zárolta Nagy András és több vádlott-társának vagyonát.
Nagy András az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, politikai, etnikai indítékkal folytat lejárató hadjáratot ellene a korrupcióellenes ügyészség. Hozzátette, három hasonló közbeszerzési ügyben emeltek korábban vádat ellene, a bíróság mindhárom esetben felmentő ítéletet hozott. A legutóbbi ítélet – melyben felmentették a DNA vádjai alól – 2014 decemberében született a legfelsőbb bíróságon.
A volt polgármester hozzátette, hogy a közvilágítás közbeszerzését is vizsgálta már egyszer az ügyészség, akkor vádemelés nélkül zárta le az ügyet.
Nagy András 2004 és 2012 között töltötte be Szászrégen polgármesteri tisztségét. A Maros megyei városban a magyar lakosság számaránya 26 százalék.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!