Úttorlaszok a kamionosok tiltakozása miatt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Ötven kamionból álló sor tartotta fel a forgalmat hétfőn, reggeltől késő délutánig Marosvásárhely és Nyárádtő között. A sofőrök a munkakörülmények, és még inkább az üzemanyagár január elsejétől tervezett emelése ellen tiltakoztak – s mint ilyen, mindannyiunk érdekében.

Simon Virág

2013. december 09., 17:412013. december 09., 17:41

2013. december 09., 18:002013. december 09., 18:00

Több mint öt kilométeres gépkocsisor alakult ki hétfőn Marosvásárhely és Nyárádtő között, miután hét órakor majdnem ötven kamionsofőr tiltakozó akcióba kezdett. Míg az ország több részén az út szélére félrehúztak és így tiltakoztak az üzemanyag január elsejétől kilátásba helyezett drágítása miatt, Marosvásárhely határában lépésben közlekedtek, ellehetetlenítve a közúti forgalmat.

Azok a maroskeresztúriak és nyárádtőiek, akik az E60-as út mentén laknak, hétfő reggel hét órakor hangos tülkölésre ébredtek, hiszen a fuvarozók nemcsak lépésben közlekedtek, hanem nemtetszésüknek hangot is adtak. A teher- és személyszállítók arra kaptak engedélyt, hogy a vegyipari kombinátnál levő körforgalomtól a vidrátszegi ipari parknál levő körforgalomig lépésben közlekedjenek. Mindenik gépjármű ablakán fehér papíron \"országos sztrájk\" felirat volt olvasható.

NEM-et az üzemanyag drágulásra

A kamionosok idén májusban már országos tiltakozó akcióba kezdtek, kérve, hogy megfelelő munkakörülményeket biztosítsanak nekik, és a kormány csökkentse az üzemanyagárakat. Akkor ígéretet kaptak, hogy követeléseikről érdemben fognak tárgyalni a döntéshozók. „Nem tartották be mindazt, amit akkor megígértek, mi több, kilátásba helyezték, hogy január elsejétől 7 eurócenttel növelik az üzemanyag jövedéki adóját. Egy hét tonnánál kisebb kamion évente átlagosan 150 ezer kilométeren szállítja az árut, az új adó bevezetése esetén az éves üzemanyag fogyasztása 2.700 euróval lesz több. Azoknál a cégeknél, ahol tíz kamion van, ez évi 27 ezer eurós többletkiadást jelent, és emiatt számos céget be fognak majd zárni” – hangoztatták tegnap a szakszervezetisek, akik azt nyilatkozták, hogy addig folytatják a tiltakozó akciókat, amíg a Ponta-kormány visszavonja az új üzemanyag jövedéki adó bevezetéséről szóló döntést.

„Mindannyiunk érdekeit védik”

A tiltakozó megmozdulás miatt a fent említett útvonalon, a csaknem húsz kilométeres távot több mint egy óra alatt lehetett megtenni. A  lépésben közlekedő kamionok miatt elkéstek az iskolából a diákok, munkahelyükről a felnőttek. A nyolc órakor induló vidrátszegi járat húsz perc késéssel érkezett be Nyárádtőre, és majdnem negyven percig araszolt a vegyipari kombinátig. A gépkocsivezető többször elmondta a háborgó utasoknak, hogy a kamionsofőrök mindannyiuk érdekeit védik, hiszen, ha 7 eurócenttel megdrágítják az üzemanyagot, akkor drágulni fog a tömegközlekedés is, így az ingázók is jóval többet kell majd fizessenek.

A rendőrség is a helyszínen volt

A Maros Megyei Rendőrség sajtószóvivője, Andreea Pop a Székelyhonnak elmondta, hogy a közúti rendőrség autói egész nap terepen voltak, a kamionok között közlekedtek, vigyázva arra, hogy nagyobb fennakadások ne legyenek. Tudomása szerint összesen 55 gépjármű vett részt a késő délutánig tartó tiltakozó megmozduláson, ebből 47 teher-, 8 személyszállító. A sajtószóvivő nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy folyatódik-e a tiltakozó akció, vagy sem.

Országos híradókban elhangzott, hogy amennyiben a teherszállítók pár napon belül nem mondanak le a tiltakozásukról, lehetséges, hogy a nagy üzletek árukészlete elfogy, és a karácsonyi ünnep előtt üresen maradnak a polcok. Az országos áruházláncok képviselői szerint, ha két napnál többet szünetel a teherszállítás, a friss termékek (hús, tej, tojás, hal) hiányozhatnak a polcokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés