
Fotó: Haáz Vince
Nagycsütörtök eseményeinek kulisszái mögött találhatták magukat mindazok, akik részt vettek a marosvásárhelyi Alsóvárosi Református Gyülekezet úrvacsoráján. A csend és a közösség új értelmet adott az úrvacsora szimbólumainak, a kenyérnek és a bornak.
2014. április 18., 14:332014. április 18., 14:33
Az Alsóvárosi Református Gyülekezetben rendhagyó módon nagycsütörtökön is osztanak úrvacsorát. Hat évvel ezelőtt indult ez a hagyomány, amikor a kövesdombi közösség arra emlékezik, hogy Jézus nagycsütörtökön szerezte ezt a sákramentumot. Ezen az estén a tanítványok egy asztalhoz ültek Mesterükkel együtt, ezért erre emlékezve az egybegyűltek is a szószék előtti megterített asztaloknál veszik át a szent jegyeket – tájékoztatott Lőrincz István lelkipásztor.
„Tudomásunk szerint ez az egyetlen gyülekezet a Kárpát-medencében, ahol gyakoroljuk ezt a szép szokást. Az ötletet egy presbiteri határozat követte, az egyház vezetőinek beleegyezésével, így már hagyománnyá vált nálunk. Más gyülekezetből is eljönnek erre a különleges alkalomra, hiszen nagyon bensőséges a hangulata a feltámadás ünnepének küszöbén. A legszebb élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor egy nyugdíjas lelkipásztor is részt vett az alkalmon, aki negyven éven át adott és vett úrvacsorát, és azt mondta nekem a végén, hogy akkor úrvacsorázott először” – mesélte Lőrincz István.
A csütörtök esti istentiszteletet Imreh Jenő, a gyülekezet beosztott lelkipásztora tartotta. A bűnbánati héten egy prédikációsorozat hangzott el a reggeli és az esti istentiszteleteken, amelyek 12 döntésről szóltak. Az úrvacsorázás előtt a tanítványok döntéséről volt szó, akik az első kísértésnél meghátráltak. Nagycsütörtök estéjén Jézus azt mondta nekik, hogy meg fognak botránkozni benne, de ők nem értették, hogy miről beszél. Az első pofoncsapástól megijedve elfutottak, így használhatatlanná váltak az evangélium ügyének előremozdításában. Itt azonban nem ért véget a történet, ugyanis Jézus az elesetteket is használni akarja, a megfutamodottakkal is terve van. Ez történt nagycsütörtökön a tanítványokkal. Ennek értelmében a lelkipásztor feltette a kérdést, hogy mi történik majd a jelenlévőkkel, az úrvacsorázókkal, amikor elhagyják a templomot. Megfutamodnak, vagy Jézus szolgálatát választják mindenek felett?
Az igehirdetés után kezdetét vette egy misztikus csend: kezdődött az úrvacsora. A halk orgonaszó kíséretében a jelenlévők sorra megtöltötték a 24 fős asztalt. Az asztalnál ülő lelkipásztor vezette az úrvacsora menetét, felolvasta a szereztetési igét, rendhagyó módon valamelyik evangéliumból, majd körbeadta a kenyeret és a bort. Az asztalközösség egymásnak adta a szent jegyeket, majd a lelkész áldása után köszöntötték a mellettük ülőt. Ezt követően újabb 24 ember került az asztalhoz, akik ugyanezen rend szerint úrvacsoráztak.
A nagycsütörtöki események hitelesen megelevenedtek az alsóvárosi templomban, és bár az istentisztelet lejártával ismét alapzaj uralkodott, a kezdeti mély csend megmaradt a lelkekben.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!