Ünneplés a Postaréten

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az eredeti tervekkel ellentétben huszárfelvonulás nélkül zajlott le a marosvásárhelyi, postaréti március tizenötödikei megemlékezés.

Bakó Zoltán

2014. március 15., 16:122014. március 15., 16:12

2014. március 16., 17:502014. március 16., 17:50

 

Annak ellenére, hogy Marosvásárhely polgármestere pár nappal korábban úgy nyilatkozott, hogy az összmagyarság napján beengedi a lovas huszárokat a városba, a postaréti helyszínre, úgy tűnik, a polgármesteri nyilatkozatot felülírhatja helyi rendőrség igazgatójának egyéni akarta.

Március 15-ére a helyi rendőrség úgy döntött, nem jöhet be az emlékezés helyszínére mind a 27 huszár, csak hat, így aztán a huszárfelvonulás el is maradt. A hat hagyományőrző huszár lóháton sorakozott fel a Székely Vértanúk útja szerpentinjének szélén, az emlékező tömeg háta mögött, így állták végig a megemlékezést.

Dénes Előd református lelkész emlékező beszéde után Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere summázta az ünnep lényegét, s fejtette ki, hogy jogaink megőrzése, újbóli kivívása során vannak eredmények. Példának hozta fel a magyar utcaneveket, amelyeknek használatát sikerült kivívni. Ezek közé sorolta a Gábor Áron utcáét is, amely viszont már több mint hatvan éve ezen a néven szerepel. Örömmel nyugtázta, hogy eljutottunk oda, hogy már volt két román nemzetiségű városi tanácsos, akik magyar nyelven szólaltak fel a testületi ülésen, amiért nyílt színi tapsot is kaptak a kollégáktól.

Victor Ponta román miniszterelnök üzenetét Soós Zoltán múzeumigazgató olvasta fel. A román kormányfő utalt arra, hogy a két ország között vannak ugyan még ellentétek, ám mindkettő ugyanazon az úton halad az európai értékrend megvalósításában.

Hidvéghi Balázs magyarországi képviselő beszédében emlékeztetett a legnagyobb magyar, Széchenyi szavaira, a haza és gyarapodás együttesére, majd áttekintette a magyarországi rendszerváltozás előtti időszak márciusi ünnepléseit. Az összmagyarság napja kapcsán emlékeztetett arra, hogy a szabadságharc története során számtalanszor beigazolódott, hogy a nagy győzelmeket csak együtt tudtuk kivívni.

Lukács Bence Ákos csíkszeredai magyar konzul olvasta fel Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, amelynek egyik sarkalatos pontja, miszerint az április 6-i választás történelmi jelentőségű, olyan szempontból is, hogy az országgyűlés a nemzet parlamentjévé válhat.

Ezt követően Vincze Lóránt európai parlamenti képviselőjelölt és Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke szólott az egybegyűltekhez. Mindketten hangsúlyozták a forradalom és szabadságharc történelmi jelentéségét, valamint azokat a feladatokat, amelyek a ma emberére hárulnak a ’48-as eszmék, ideálok megvalósítása terén.

A felszólalások között tizennégy egyesített Maros megyei kórus és dalárda hangján szólaltak meg több száz torokból a jól ismert Kossuth-nóták, a Szózat és nemzeti himnuszaink, fiatalok mondtak a dicső márciussal kapcsolatos verseket. Az emlékezés végén több tucat koszorút helyeztek el a Székely Vértanúk emlékművén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés