
Fotó: Haáz Vince
Egy napos késéssel, de tűzijátékkal érkezett a Mikulás Marosvásárhelyre szombaton késő délután.
2013. december 08., 14:022013. december 08., 14:02
2013. december 08., 14:162013. december 08., 14:16
A virágóra helyére felállított karácsonyfán és városszerte pár perccel hat előtt kapcsolták fel a díszfényeket, majd a polgármester és személyi tanácsadója köszöntötte az egybegyűlteket. Jogos elvárás lett volna, hogy Marosvásárhely magyar alpolgármestere is köszöntse a jelenlévőket, de erre idén sem került sor.
A főtéren az előző években megszokott díszek, világító állatfigurák, a Színház téren fémkeretre erősített kis égőkből összeállított karácsonyfák és a szökőkút befagyott vize miatt kisebb „korcsolyapálya” fogadta a gyerekeket. A központi karácsonyfa mellett a Mikulás osztogatta az édességeket, akivel fényképet is lehetett készíteni. A szokásos két Mikulás-busz mellett egy Mikulás-vonat is előállt, s a hűvös szél ellenére erre is sokan felültek, hogy pár perces sétát tegyenek a Mikulás-segédek által vezetett járművel.
A Lala Band több mint kétórás koncertet tartott, főként angol nyelvű, közismert karácsonyi dalokat adtak elő, de néhány román kolindát is hallhatott a nagyszámú közönség. A meleg bor, tea sem hiányzott, előbbi az apukáknak, utóbbi a csemetéiknek szolgált felüdüléssel és – miért ne, ha már ennyire hideg volt – melegedéssel.
A ragyogó szemű, a fénykavalkádra, és a mosolygó, édességet osztogató Mikulásokra rácsodálkozó, nekik igazán örvendő kis és nagyobb gyermekek üzenték: adventben vagyunk, csodára várunk.
Nemcsak Marosvásárhely főtere, hanem a lakótelepek is ünnepi díszbe öltöztek, és vasárnap délutántól a Ligetben elhelyezett mobil korcsolyapályát is ki lehet próbálni.
A szombaton elindított Mikulásbusz programját a Siletina.ro oldalon közlik, de érdeklődni lehet róla a 0265-269.077-es és a 0733-090.691-es telefonszámokon is.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!