
Fotó: Boda L. Gergely
A nyári vakáció közeledtével sok családban felmerül a kérdés, hogy ki vigyázzon a gyerekekre. A marosvásárhelyi szervezetek és intézmények segíthetnek ebben, hiszen több helyen is szerveznek gyermekfoglalkozásokat. Még nem tisztázódott minden szervezetnél az időpont, azonban van olyan program is, amelyen előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni.
2014. június 12., 16:372014. június 12., 16:37
2014. június 16., 18:002014. június 16., 18:00
A nyári vakáció nagy öröm a gyerekeknek, ugyanakkor nagy kihívás a szülőknek, ha nincs aki vigyázzon a gyerekekre. A Lurkó-Kuckó Egyesület idén is szervez vakációs programot óvodások és kisiskolások számára. A szervezet nemcsak felügyeletet, hanem foglalkozásokat is biztosít a gyerekek számára hétköznaponként 8-14 óra között. A három év alattiaknak is lesz foglalkozás 8-12 óra között. A programok az egyesület székhelyén, a Gecse Dániel (Ştefan cel Mare) utca 26. szám alatt zajlanak, amelyekre előzetes bejelentkezés szükséges, ugyanis a helyek száma korlátozott. Jelentkezni a 0745-606 851-es telefonszámon lehet Imre Teklánál.
A szünidő első hetében kezdi meg Philothea Klub a Vakációs gyerekklubot. A foglalkozások hétköznapokon 10–13 óra között zajlanak majd, amelyek során pedagógusok és hitoktatók foglalkoznak a gyerekekkel. Belényesi Gabriellától, a szervezet vezetőjétől megtudtuk, a gyerekek bibliai történeteket hallhatnak, kézműves foglalkozásokon, illetve közösségépítő játékokon vehetnek részt.
A Maros Megyei Múzeum sem feledkezik meg a gyerekekről, 2014-ben is lesz Vakáció a Múzeumnál. Az idei foglalkozások témája Gyermekjátékok tegnap és ma, amelyek során a 6-14 év közötti gyerekek megtanulhatják a rongybabák és hagyományos játékok készítését, illetve a szövés, a varrás, valamint a festés módszereit. Az elmúlt évhez hasonlóan július folyamán zajlanak majd a műhelyek, a részletes programot hamarosan közzéteszik a múzeum honlapján.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!