Újra kell bogozni a szövetség kötelékeit

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Megszavazták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kormányból való kilépését a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén. A Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes székhelyén tartott találkozó negyedik órájában született döntésen a 113 jelenlévő tag közül a teremben lévők többsége a kilépés mellett döntött, három tag nemmel szavazott, heten pedig tartózkodtak. Az ülésen egyébként véleménybeli irányvonal fogalmazódott meg: hallgatni a választók üzenetére vagy pedig vezetőségi szinten dönteni. A szombati szavazás az előbbi irányvonalat részesítette előnyben.

Vass Gyopár

2014. december 13., 21:232014. december 13., 21:23

2014. december 14., 14:432014. december 14., 14:43

Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai beszámolójával kezdődött, melyben elhangzott: leltárt kell készíteni és számba venni azt, hogy honnan indult, és merre tart a szövetség. Kelemen Hunor kifejtette, 2014 a politikai premierek éve volt, egyrészt azért, mert az év eleji USL-koalíció felbomlása után az RMDSZ először vállalt kormányzást a Szociáldemokrata Párttal, másrészt a romániai magyarság először indított két magyar elnökjelöltet, a harmadik premier pedig a nem román etnikumú, nem ortodox vallású Klaus Johannis elnökké választása. Arra sem volt eddig példa, hogy az RMDSZ Állandó Tanácsa a kormányból való kilépést javasolja, az ötödik premier pedig a Székely Mikó Kollégium újraállamosítása, és a visszaszolgáltatási folyamaton dolgozók felfüggesztett börtönbüntetésre való ítélése. Kelemen Hunor beszédének egyik fő gondolata az újratervezés, a változásokhoz való alkalmazkodás szükségessége volt. Többször elhangzott az is: fontos a fiatalok megszólítása, és az új tartalmak kommunikálása a szavazótábor felé. 

Az idei elnökválasztási kampány módszereiről, újító szándékairól, koncepciójáról Kovács Péter főtitkár számolt be, majd politikai vita következett.

Tánczos Barna szenátor felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az elnökválasztások első fordulója róluk is, Kelemen Hunorról is szólt, aki bebizonyította: helyt tud állni és legitim módon tudja képviselni az erdélyi magyarságot. A második forduló új szövetséget, új koncepciót követel az RMDSZ részéről is, ennek pedig első lépése a kormányból való kilépés.

Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója szerint hiba volt a második fordulóban a szavazókra bízni a döntést, véleménye szerint ugyanis a nehéz pillanatokban egy politikai párt vezetősége kell döntsön, nem a szavazótábor. A tanácsadó szerint az elmúlt kilenc hónap sikeres volt, és rossz döntés a szavazók kedvében járni, mert kormányzati pozícióból több mindent lehetne elérni. Ha kilépnek a kormányból, a semmi földjére kerülnek, vélekedett Frunda.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, az RMDSZ-nek befelé kell fordulnia. Borboly szerint olyan stabil és megkérdőjelezhetetlen intézményekben kell fogódzót találni, mint az Európai Néppárt, de együtt kell dolgozni a megválasztott elnökkel is, és nem utolsó sorban, az erdélyi magyarságnak a sikeres kormányzás is érdeke. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerint a legfőbb érték a szövetség egysége. „A szórvány mindig kormányzatpárti, de a kormányzás akkor vállalható, amikor ennek feltételei teljesülnek” – fogalmazott. Szabó József a MIÉRT frakció nevében kifejtette: ha a szövetség az újratervezés fejezetéhez érkezett, mindezt ne ideológiai, ne egyes régiók prioritásaként és főleg ne generációs kérdésként kezelje, hanem egységesen, és a szövetség által elért eredményeket ne egyéni sikerekként könyveljék el.

Verestóy Attila szenátor elmondta: annak a híve, hogy minden lehetőséget fel kell használni a közösség érdekében, és senki nem mondta azt, hogy a kormányzati eszközök nem használhatók, viszont a szövetség időlegesen nem fogja ezt a legmagasabb szinteken érvényesíteni, de ez nem jelenti azt, hogy nem tárgyalnak arról, hogy azok a tisztségviselők – legyen szó államtitkárokról vagy nem szigorú értelemben vett politikai jellegű munkát végzőkről – akik munkájukat tisztességesen végzik, azokat megtartsák pozíciókban.

„Megszületett a gyermek, koraszülés volt, nem vártuk meg a kilenc hónapot, ezért segítenünk kell rajta, hogy erősödjön” – mondta a szenátor, akinek utóbbi gondolatát Hegedüs Csilla kulturális miniszter azzal tromfolta meg, hogy ha visszaszámol, nem kilenc, hanem tíz hónapos terhességről van szó, ami túlhordás, úgy egy gyermek, mint a jelenlegi kormányzás esetében. Hegedüs szerint fontos a szavazók bizalmának felélesztése és a 2016-os parlamenti választásokra való felkészülés.

Nagyon sokan szolidaritásukat fejezték ki Markó Attilával és sorstársaival szemben, köztük Eckstein Kovács Péter is, aki elmondta: kevesen tudják, feljelentette magát a Korrupcióellenes Ügyosztálynál, mert azt a sürgősségi kormányrendeletet, mely értelmében a Székely Mikó Kollégiumot visszaszolgáltatták, ő kezdeményezte, de az ügyosztály nem indított elene eljárást. Cseke Attila parlamenti képviselő szerint nem attól volt rossz a kormányzás, mert a koalíciós partner baloldali volt, és a közösség sem ezt üzente, hanem azért, mert az elmúlt hónapokban van mit felróni a Szociáldemokrata Pártnak úgy a Minority Safe Pack elleni állásfoglalással, mint a Mikó üggyel kapcsolatosan. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke szerint a második forduló nem RMDSZ-ellenes szavazás volt, hanem egy figyelmeztetés.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország nyújtotta védelem mellett az igazi nagy védelmet az erdélyi magyarság, a szövetség képes nyújtani. A polgármester szerint az RMDSZ-re az utóbbi időben a hangsúlyeltolódás volt jellemző, amikor is túl sokat foglalkozott azzal, hogy mettől meddig és hány kilométer aszfaltot kell leteríteni, ahelyett, hogy az anyanyelv- és szimbólumhasználat területén harcolt volna ki jogokat.

Antal Verestóy gondolatára egy családtervezésben használatos fogalommal jelezte, védekezni kellett volna a gyermek születése ellen, majd Frunda Györgynek címezte mondandóját: üzenje meg a főnökének, hogy utasítsa helytartóját rendre, hogy az ne provokálja a kovász magyarságot, mert mert amit a prefektus tesz, az a felettesét is minősíti.

Vass Levente úgy fogalmazott, ezelőtt barátságos mérkőzésre készültek a PSD-s kollégáikkal. Ebben neki az egészségügy területén jelöltek ki feladatokat, de ez nem jött össze, de a mai napig államtitkári rangra nevesített urológus gratulált azon kollégáinak, akik a kormányzásban részt vettek. Az politikai vitában ezenkívül felszólalt Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Moldován József parlamenti képviselő, Bunta Levente Székelyudvarhely polgármestere, Szabó Ödön képviselő, Buday Richárd, a RMDSZ bukaresti elnöke, Kira Miklós, a Szociáldemokrata Platform ügyvezető elnöke, Demeter Ferenc az Itthon, fiatalon frakció vezetője.

A szombati ülésen továbbá határozat született a 12. Kongresszus szervezésére vonatkozóan, ennek értelmében a kongresszus 2015. április 17–18-án, Kolozsváron zajlik majd. Az SZKT megszavazta a kongresszusi biztost Kovács Péter főtitkár személyében, a Mikó-ügy kapcsán állásfoglalást fogadott el, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)

Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban jártunk. Utazásunk során felfedeztük Anglia hangulatos kisvárosait, pezsgő egyetemi központját és nyüzsgő fővárosát.

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről
2025. augusztus 16., szombat

Putyin után Zelenszkijjel is találkozik az amerikai elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Washingtonba utazik, ahol a tervek szerint tárgyalásokat folytat Donald Trump amerikai elnökkel. A látogatást Zelenszkij a Telegramon jelentette be, az amerikai elnökkel való telefonos egyeztetése után.

Putyin után Zelenszkijjel is találkozik az amerikai elnök
2025. augusztus 16., szombat

Trump–Putyin találkozó: előrelépés történt, de megállapodás nem született

Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.

Trump–Putyin találkozó: előrelépés történt, de megállapodás nem született
2025. augusztus 15., péntek

Hat év után ismét kezet ráztak: elkezdődött Alaszkában a Trump-Putyin csúcstalálkozó

Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború rendezését szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.

Hat év után ismét kezet ráztak: elkezdődött Alaszkában a Trump-Putyin csúcstalálkozó
2025. augusztus 15., péntek

Nem fűz nagy reményeket a Trump-Putyin találkozóhoz Románia elnöke

Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.

Nem fűz nagy reményeket a Trump-Putyin találkozóhoz Románia elnöke
2025. augusztus 14., csütörtök

Kreml: az ukrajnai válság rendezése lesz az alaszkai orosz-amerikai csúcs központi témája

Az ukrajnai válság rendezése lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken esedékes tárgyalásainak központi témája Alaszkában – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak Moszkvában.

Kreml: az ukrajnai válság rendezése lesz az alaszkai orosz-amerikai csúcs központi témája
2025. augusztus 12., kedd

Ősszel Kijevbe látogat Románia elnöke

Nicușor Dan, Románia elnöke kedden bejelentette, hogy telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy „átfogó és tartós békére van szükség Ukrajnában”.

Ősszel Kijevbe látogat Románia elnöke
Ősszel Kijevbe látogat Románia elnöke
2025. augusztus 12., kedd

Ősszel Kijevbe látogat Románia elnöke

2025. augusztus 11., hétfő

Trump szövetségi ellenőrzés alá vonja Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényli a fővárosba

Donald Trump szövetségi ellenőrzés alá vonja Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényli a fővárosba a közbiztonság helyreállításának érdekben – az amerikai elnök ezt hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be.

Trump szövetségi ellenőrzés alá vonja Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényli a fővárosba