
Új könyvvel gazdagodott Balavásár község: a napokban mutatták be Fülöp Kálmán kendi költő Verőfény című kötetét.
2014. március 09., 23:062014. március 09., 23:06
2014. március 09., 23:262014. március 09., 23:26
A kiskendi Sütő András művelődési otthonban szervezett eseményt Vajda József házigazda, iskolaigazgató nyitotta meg, majd a helyi Bartus Diána és Koncz Gabriella tanulók olvastak fel a költő előző köteteiben megjelent verseiből. A kötetet bemutató Bölöni Domokos író a költőhöz fűződő barátságáról beszélt, majd egy tizenhat évvel ezelőtt keltezett levelét, a nemrég megjelent kötet előszavát olvasta fel. Kedves meglepetésként Kedei Zoltán festőművész egy, a költőt ábrázoló portrét adott át Fülöp Kálmánnak, de ő adta festményeit az eddig megjelent kötetek fedőlapjához is. Az ünnepelt is felolvasott néhányat a frissen megjelent könyvéből, majd megköszönte az önkormányzatnak a kiadásban nyújtott támogatást.
Az esemény megható pillanataként került sor az egykori Súrlott grádics irodalmi társaság emléklapjának átadása, amelyet Bölöni Domokos nyújtott át Rüsz Terézia nyugalmazott tanárnőnek, megemlékezve az öt éve elhunyt férjéről, Rüsz Károlyról, a település ismert versmondójáról.
A bemutató zárójakkordjaként az iskolaigazgató osztott meg néhány kedves emléket a költő és az iskola együttműködéséről, megemlítve a különböző rendezvények, versenyek, táncfesztiválok, író-olvasó találkozók alkalmára írt verseket. A találkozót kötetlen beszélgetés és a könyvek dedikálása zárta.
Fülöp Kálmánnak ez a harmadik megjelent kötete: Egyedül a parton (2000), Elégia a Megváltóhoz (2010) és Verőfény (2013). Az első Magyarországon, Aldebrő önkormányzatának, utóbbi kettő itthon, Balavásár önkormányzatának támogatásával látott napvilágot.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
szóljon hozzá!