Tündérbogyó színpadra áll

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tündérbogyó és Lilla kalandjait viszik színpadra az Ariel Ifjúsági és gyermekszínházban. Kádár Annamária meséinek színpadra állításához tegnap válogatták a gyerekszereplőket – fiút is, lányt is, alacsonyat is, nagyobbat is.

Szász Cs. Emese

2014. április 02., 19:002014. április 02., 19:00

2014. április 02., 20:142014. április 02., 20:14

Kádár Annamária Mesepszichológia című könyve több éve az eladási sikerlisták élén szerepel. A pszichológus kötete két részből áll: a szakmai a szülőknek szolgál segítségül, míg a Tündérbogyóról és Lilláról szóló mesék a gyerekeket segítik a félelmek megszelídítésében, a veszteségek elfogadásában, az önfeledt játékban. Budaházi Attila rendező most arra vállalkozott, hogy Lilla és Tündérbogyó meséit vigye színre.

Érdeklődő kislány és a kisokos

„Még a megjelenés előtt olvastam Kádár Annamária meséit, és meg is egyeztünk vele, hogy színpadra visszük. A különálló mesékből én alkottam egy történetet, hozzá is írtam egy keveset. A fő sztori azonban nem változik: arról szól a darab is, hogy egy óvodás, Lilla hogyan oldja meg problémáit a képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segítségével” – fogalmaz a rendező. Az előadásról a könyv szerzője, Kádár Annamária is hasonlóképpen nyilatkozott. „Lesz néhány érdekes dolog a karakterek megformálásban, de ez még meglepetés, nem árulhatom el. Ez Attila ötlete, koncepciója volt, amelyet nagyon eredetinek tartottam. Lilla és képzeletbeli barátja, Tündérbogyó figurája a mesék központi szereplője. Lilla aktív, élénk, érdeklődő kislány, aki számára a világ gyönyörű, mindent fel szeretne fedezni, érdeklik a részletek, ugyanakkor nagyon nehéz számára a félelmek megszelídítése, a testvérféltékenység leküzdése. Tündérbogyó a kisokos, aki mindenre jól tudja a választ, de nem kioktató szerepben jelenik meg, hanem érzelmi támaszként, empatikus, elfogadó barátként, társként” – mutatott rá a pszichológus.

A keddi Ariel Színházban szervezett szereplőválogatásra II. és III. osztályos diákok jöhettek, s volt is jelentkező, ugyanis eddig még hasonlót sem szerveztek  az Arielben. A gyerekek kettesével vonultak a bábszínház színpadára, ahol a rendező beszélgetett velük. Megkérte, hogy olvassanak fel valamit, beszéljenek egymással, és meséljenek el egy megtörtént vagy épp kitalált történetet. Az elsők közt szerepelt a válogatáson Moldován Anita Györgyi. A 7-es számú Általános Iskola 3. osztályos diákja tanítónője biztatására jött a válogatóra, na meg azért, mert szereti a színpadot. „Felolvastunk a lapról valamit a rendező bácsinak, aki le is fényképezett, és el kellett meséljünk egy kitalált történetet. Én azt találtam ki, hogy mentem a réten, amikor találkoztam egy beszélő nyuszival, és nagyon megijedtem” – mesélte a kislány.

Kósa Emese nagymamájával érkezett a válogatóra, s a „színpadi megmérettetés” után mesélt is a tapasztalatairól. „Volt egy nyelvtörő, azzal szerintem megnézték, hogy hibás-e a beszédünk. Volt egy vers, amit elolvastunk, aztán egymásnak is el kellett olvassuk, aztán pedig úgy, mintha dicsekednénk, majd úgy is, mintha egy nagy titok volna” – mesélte a 10 éves kislány, akinek Tündérbogyó a kedvenc szereplője, s meggyőződése, hogy jól el is tudná játszani.

Budaházi Attila elmondta, a gyerekeknek nem kellett készülniük semmivel, ő adott hirtelen feladatot nekik. Ezzel leginkább azt tesztelte, hogyan viselkednek a színpadon. A rendező tizennégy gyerekszereplőt szeretne, hogy kettős szereposztásban lehessen játszani majd a darabot. Felnőtt színészek is lesznek az előadásban – de hogy ez miként valósul majd meg, egyelőre meglepetés. Tervei szerint május elején sikerül majd bemutatni az előadást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés