
Ahányan beiratkoztak, annyi tanulóval indul el az osztály ősztől
Fotó: Haáz Vince
Idén 34 diákot írattak be a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum előkészítő osztályába, amely meghaladja a törvényben előírt legmagasabb létszámot. A tanfelügyelőség azonban határozott választ adott a kialakult helyzetre.
2026. július 27., 17:052026. július 27., 17:05
Utoljára 2017-ben volt jelentős túljelentkezés a Bolyai Farkas Elméleti Líceum előkészítő osztályába, amikor a katolikus iskola nem indíthatott előkészítő osztályt. Akkor a Bolyai kénytelen volt még egy osztályt igényelni. Az akkor indult két előkészítő diákjai idén végezték el a nyolcadik osztályt.
A következő években nem volt jelentős túljelentkezés, sőt olyan év is volt, hogy az iratkozás első szakasza után még maradt is egy-két betöltetlen hely. 2024-ben szintén túljelentkezés volt a Bolyai iskola elemi tagozatán, akkor két előkészítő osztályt kért az intézmény – egyik a katolikus iskola osztálya volt, hiszen akkor hivatalosan a Bolyaihoz tartozott –, tehát összesen 60-an iratkoztak be a tanintézetbe, de harminc-harminc diákkal elindult a két osztály. Tavaly pedig csak két diákkal haladták meg a lehetséges osztálylétszámot a Bolyaiban, de ehhez nem kellett külön minisztériumi engedély.
Idén azonban ismét túljelentkezés van a Bolyai iskola előkészítőjében, 34 gyereket irattak be az ősszel induló osztályba. Hajdú Zoltán, az iskola igazgatója a Székelyhonnak elmondta,
de egyelőre azt a választ kapták, hogy egy 28 fős osztály lesz jóváhagyva. „Erre küldtünk egy válaszlevelet, amelyben leírtuk, hogy a törvény kötelez, hogy mind a 34 diákot felvegyük, mivel mindenkinek a címe a körzetben van. A második levelünkre, kérésünkre még nem kaptunk választ” – fejtette ki az iskolavezető.
A Bolyai iskola elemi osztályai a Református Kollégium elemi osztályaival közös épületben tanulnak a Horea utcában
Fotó: Haáz Vince
Amennyiben nem adják meg a kért olszályt,
ha a tanfelügyelőség vagy minisztérium úgy dönt, de ez teljes mértékben az ő hatáskörükbe tartozik – tette hozzá az iskolaigazgató.
A kialakult helyzetről megkérdeztük Fejes Rékát, a Maros megyei tanfelügyelőség magyar elemi osztályokért felelős szaktanfelügyelőjét, akitől határozott választ kaptunk:
A szaktanfelügyelő hozzátette, nem is támogatják a „vándorlást” a központi iskolák felé, mert jól felkészült pedagógusok vannak a többi iskolában is. Azt is hozzátette, a beiratott gyerekek többsége amúgy sem a körzetből van, ezt jól tudja mindenki, csak sokan ideiglenes személyigazolványt csináltattak, és ezt el kellett fogadnia a Bolyainak, hiszen körzeti iskola.
Fotó: Haáz Vince
Egyébként országszerte 2405 osztály működik a törvényben megengedettnél több diákkal a 2025–2026-os tanévben. A legfeltűnőbb eset Brassóban van:
és 17-tel azt a szintet, amit a törvény bármilyen kivételes eltéréssel (rendkívüli helyzetben) még megengedne – számol be róla az Edupedu.ro oktatási szakportál.
Országos szinten Suceava megye – ahonnan a jelenlegi oktatási miniszter, Mihai Dimian is származik – vezeti a listát a törvényes létszámot meghaladó osztályok tekintetében, 274 ilyen osztállyal. Ezt követi Brassó megye 229-cel, Kolozs megye 138-cal, és Maros megye 93-mal.
Kigyulladt és leégett egy lakóház tetőszerkezete Dédán vasárnap délután. A tulajdonos lányát pánikroham miatt kellett ellátni.
Közúti baleset történt Gernyeszegen vasárnap délután. Két személygépkocsi ütközött, több utas is a járművekbe szorult. A forgalmat lezárták az érintett útszakaszon.
Továbbra is közlekednek szombaton és vasárnap a Somostetőre és az állatkertbe tartó városi autóbuszjáratok Marosvásárhelyen.
A 16 éves Bodoni Renáta Szidónia harmadik önálló kiállítása nyílik meg Marosvásárhelyen, a Vár Vargák bástyájában szeptember 21–27. között. A tárlat minden nap 10 és 20 óra között várja a látogatókat.
A Maros megyei rendőrség keresi azt az 55 éves nőt, aki önként távozott a Mezőrücs községhez tartozó Mezőszentmártonban található otthonából csütörtökön, és azóta nem tért vissza.
Holtan találtak rá szombaton délután Marosszentgyörgyön egy 78 éves férfira, akit valószínűleg saját autója gázolhatott el. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Halálos gázolás történt a Maros megyei Erdőlibánfalva községben péntek este: egy 63 éves sofőr elütött egy 82 éves nőt, aki szabálytalan helyen próbált átkelni az úttesten.
Közúti baleset történt a 15E jelzésű országúton, Szabédon szombat délelőtt: összeütközött két személygépkocsi, melyekben összesen négyen utaztak. A mentés idejére a forgalmat lezárták.
Egy panasz nyomán törölte a Maros Megyei Tanfelügyelőség a magyar nyelv ismeretét és a politikai jóváhagyást előíró feltételeket azon iskolák igazgatói állásainál, ahol nincs aligazgatói poszt. A kiigazított lista alapján október 2-ig lehet pályázni.
A marosvásárhelyi Várudvar szeptember 18-20. között negyedik alkalommal ad helyet az Erdélyi Mesterségek Ünnepének, amely idén az agyagot és a kerámiát állítja középpontba. Ez nemcsak vásár, hanem a hagyományos mesterségek továbbéltetése is egyben.
szóljon hozzá!