
Számítógépes adatfeldolgozókat is képeznek. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Januárban három továbbképzést szerveznek Maros megyében, elsősorban munkanélkülieknek, de jelentkezhetnek azok is, akik munkahelyet szeretnének váltani, sőt még a fogvatartottak is. Tavaly a képzéseken résztvevők több mint felét alkalmazták.
2025. január 16., 08:302025. január 16., 08:30
A Maros megyei munkaerő-elhelyező ügynökség január végéig három szakképző tanfolyamot szervez. Ezeket a helyi cégek igényeinek figyelembe vételével szervezik meg, olyan területeken képezve szakembereket, amelyeken hiány van.
Az ügynökség tájékoztatása szerint januárban lesz egy számítógép-kezelői és adatfeldolgozói, egy humánerőforrás szakértői, valamint egy kereskedelmi munkás képzés. Mindhárom képzést Marosvásárhelyen szervezik meg, és a munkanélkülieknek, fogvatartottaknak ingyenes, a többi érdeklődőnek viszont díjköteles. Érdeklődni lehet ezekről a képzésekről személyesen az ügynökségnél vagy a 0265 263 760-as telefonszám 115-ös belső vonalán.
Tavaly Maros megyében 35 szakmai továbbképzést szervezett az ügynökség, ezen 560 személy vett részt, közülük 549-en munkanélküliek voltak, 11-en pedig fogvatartottak. A képzések után 310 résztvevőt alkalmaztak.
Több mint nyolc millió lejt nyert Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a községháza felújítására és bővítésére. A munkálatok idejére az épületet, amelyben háziorvosi rendelők is működnek, ki kell üríteni.
Online hitelekkel csalt ki személyes és banki adatokat két Maros megyei károsulttól egy 26 éves, Galac megyei férfi. A gyanú szerint több hitelt is felvett a nevükben, majd egyikük bankkártyájáról is pénzt utalt el. Őrizetbe vették.
Tűz miatt alakult ki forgalmi fennakadás a Dicsőszentmártonhoz tartozó Őrhegyen: egy kotrógép gyulladt ki az úttesten.
Négy embert a hivatásos tűzoltóknak kellett kimenekíteniük egy ludasi tömbház alsóbb emeleteiről, miután tűz ütött ki az épület negyedik emeleti lakásában. További 38 lakó önállóan hagyta el az épületet.
Súlyos közúti balesethez riasztották a segesvári tűzoltókat a Dánosi-tető térségébe szerdára virradóan. A balesetet követően az érintett személygépkocsi kigyulladt, a sofőrt ki kellett menteni.
Az autók száma folyamatosan nő, a parkolóhelyeké már kevésbé, így megtörténik, hogy egymást licitálják túl a lakók, hogy a tömbházuk előtt hagyhassák a kocsit. Így történt ez Marosludason is, ahol most osztják szét a szabad helyeket.
Fogadják a jövő évre érvényes lakáskéréseket Marosvásárhelyen, ahol kevés állami bérlakás szabadul fel, a legkisebb szociális lakások pedig alig 12 négyzetméteresek. A bérleti díjak jelentősen eltérnek, a késői fizetés és a kilakoltatás is gondot okoz.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Bűnmegelőzési hét indult Maros megyében: szeptember 21. és 25. között a rendőrség partnereivel együtt a gyerekek, a szülők, a tanárok, az idősek és az egész közösség számára szervez programokat. Az eseménysorozat részeként öt témakört járnak körül.
Az elosztó hálózaton végzett munkálatok miatt több Maros megyei településen is felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást hétfőn délelőttől körülbelöl 15 óráig – olvasható az Aquaserv közleményében.
szóljon hozzá!