
Fogmosási rekordot szeretnének dönteni Marosvásárhelyen. A kezdeményező a Stúdium-Prospero Alapítvány égisze alatt működő Fogbarátok Klubja, amely már regisztrált a Guinness-rekordok könyvébe. A tervek szerint ezerötszáz ember mosna egyszerre fogat májusban a Ligetben.
2015. január 15., 17:242015. január 15., 17:24
Bálint Ingrid Renáta tavaly tavasszal kezdett el azon gondolkodni, hogy szeretne valami jót tenni embertársaiért. Az ötödéves fogorvostan hallgató úgy döntött: óvodákat keresnek fel, hogy a helyes fogmosás alapjait megtanítsák a gyerekeknek.
Tervére már a kezdetek kezdetén felfigyelt a Stúdium alapítvány, és támogatta is kezdeményezéseit, az óvodákba való kiszállásokat. A közös együttműködésből született meg a Stúdium Fogbarátok Klubja, amelynek Ingrid a vezetője. „Ez a rekordkísérlet csak hab a tortán, tudniillik mi minden tevékenységünkkel a prevenció fontosságát hirdetjük, és azt, hogy a száj higiéniája kihat az egész szervezet egészségére” – fogalmazott. A Stúdium támogatásával elkezdték a város óvodáit látogatni, de voltak Székelyhodoson és Ózdon is. „Közel hétszáz gyerekkel találkoztunk, és szörnyű élmény volt, hogy volt olyan középső csoportos óvodás, aki az általunk szervezett alkalmon látott életében először fogkefét” – mesélte Ingrid.
A Fogbarátok Klubjának tagjai azon is sokat gondolkodtak, hogy a fogápolást hogyan lehetne nemcsak a gyerekekhez, hanem a felnőtt lakossághoz is közelebb vinni. Ekkor merült fel az az ötlet, hogy valami olyasmit tegyenek, amivel bekerülhetnek a Guinness-rekordok könyvébe. „Ez a kezdeményezés nem rólunk, hanem Vásárhelyről, a vásárhelyiekről szól, akik összefognak, és együttes erővel megmutatják, hogy az országban ilyen pozitív dolgok is történnek” – magyarázta Ingrid, akinek tervei szerint májusban 1500 ember fog fogat mosni egyszerre a Ligetben. Szerinte ez a szám nem túlzás, hiszen ha csak azzal a hétszáz gyerekkel számolnak, akikkel az óvodákban találkoztak, és akiket erre az alkalomra elkísérnének szüleik és nagyszüleik, máris jóval nagyobb számról van szó. Természetesen az alkalomra mindenkit várnak, akinek felkeltette kíváncsiságát a kezdeményezés.
A tervek szerint az akcióra egy májusi hétvégén, 23–24-én kerülne sor. A rendezvénynek lenne egy szakmai része is, amelybe be szeretnék vonni a fogorvosi kart. A Ligetben a rekordkísérlet mellett különböző prevenciós tevékenységeket szerveznek, valamint kulturális műsorok is lesznek. A Fogbarátok Klubja már megkereste a Guinness-rekordok Bizottságát. Tőlük tudják, hogy ezen a téren egy zimbabwei település a rekorder, és tavaly januárban 497 ember közös fogmosása eredményezte a Guinness Records hivatalos elismerését.
„A Stúdium alapítvány jónak tartja a kezdeményezést, és ahogy a Fogbarátok Klubjának eddigi óvodás-prevenciós alkalmait is támogattuk, ugyanúgy a májusi rekordkísérletet és a további kezdeményezéseiket is támogatni fogjuk” – mondta Vass Levente, az alapítvány alelnöke. A projekt másik támogatója a a Kulturális és Tudományegyetem, amelynek igazgatója, Csegzi Sándor úgy véli, az akció városérdek. Elmondta: pozitívan fogadták a megkeresést, támogatják a kezdeményezést. Szerinte a jelenlegi rekord könnyen megdönthető, és reméli, hogy a tervezettnél több résztvevője lesz a rendezvénynek.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!