Hihetetlen, hogy milyen zsenge kortól kezdik el egyesek a tolvajlást, és mások milyen hajlott korig folytatják.
2012. március 07., 15:102012. március 07., 15:10
2012. március 07., 17:232012. március 07., 17:23
Kedden a Maros megyei rendőrök megtapasztalhatták, mennyire széles skálán mozog az elkövetők életkora – ez derül ki a megyei rendőr-felügyelőségtől kapott értesülésekből. A késő délutáni órákban egy marosvásárhelyi rendőrjárőrt értesítettek, hogy délután 3 órakor a marosvásárhelyi Mioriţei és Hattyú utca kereszteződésében valakinek ellopták a mobiltelefonját.
A károsult által nyújtott személyleírás alapján a rendőrök megkezdték a környék átfésülését, s rövidesen meg is találták a gyanúsítottat a 19 éves marosvásárhelyi B. T. személyében. Amint a nyomázás során kiderült, a károsult az útkereszteződésben beszédbe elegyedett a gyanúsítottal, eközben egy 11 éves gyerek kihasználva a helyzetet a zsebéből kiemelte a telefont, majd elszaladt vele. A gyanúsítottnál megtalálták a telefon memóriakártyáját, ő azt állította, hogy a lopástól eltelt nem egészen három óra alatt a telefont már el is adta. Az ügyben bűnügyi vizsgálatot folytatnak a szabadlábon hagyott gyanúsított ellen minősített lopás alapos gyanújával.
Ugyanaznap, de még a reggeli órákban a beresztelkei vidéki rendőrségi körzetnél tett panaszt egy balai asszony, hogy ismeretlen tettesek a pincéjéből elloptak 10 kiló hagymát, 3 kiló fokhagymát és 35 kiló kukoricalisztet. A nyomozás során a rendőrök találtak egy gyanúsítottat, egy 80 éves balai bácsi, S. C. személyében. A vizsgálat során kiderült, hogy az idős ember aznap még egy másik lopást is elkövetett – egy másik falustársa pincéjéből 10 liter bort vitt el. A két lopás során a két balai gazdának több mint 300 lejes kárt okozott az agg tolvaj. Ellene megindították a bűnügyi vizsgálatot, de közben folyik a nyomozás, hogy kiderítsék, ki volt segítségére az idős embernek a lopások elkövetésében, azt ugyanis nem tudják feltételezni róla, hogy ilyen súlyú lopott holmival egyedül elboldogult volna.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.
szóljon hozzá!