
Tófalvi Zoltán romániai magyar író, történész kapta meg a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés-díjat idén.
2014. október 07., 11:212014. október 07., 11:21
2014. október 07., 11:212014. október 07., 11:21
A Tőkés László volt református püspök nevét viselő alapítvány a rendszerváltáskor alakult, célja, hogy elismerje azok munkáját, akik sokat tettek a nemzet megmaradásáért. A szervezet a magyarságért végzett kiemelkedő teljesítményéért díjazta a sorrendben huszadik Tőkés-díjjal a Marosvásárhelyen élő Tófalvi Zoltánt. Az elismerést eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész vagy Orbán Viktor miniszterelnök.
Tófalvi Zoltán történész, író, újságíró, tévészerkesztő 1944-ben született Korondon, fő kutatási területe az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi és romániai visszhangja, illetve a székelyföldi népi kerámia. Eddig tizenegy önálló kötete, több száz tanulmánya jelent meg az Egyesült Államokban, Magyarországon, Svédországban, Németországban és Romániában.
Több díjjal tüntették ki, a Korunk 1982. évi szociológiai pályázatának első díját, 1994-ben a Hitel szerkesztősége által meghirdetett szociográfiai pályázat első díját nyerte el. 1993-ban a budapesti Civitas Humanitas Alapítvány által meghirdetett dokumentumfilm-pályázat első díjával, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének és a Székelyföld című folyóirat nívódíjával tüntették ki 1997-ben, illetve 2002-ben. 1995-ben a Lakiteleki Filmfesztivál különdíját kapta meg. Az erdélyi úgynevezett hazaárulási perekről öt kötetet írt, mintegy négyezer oldalon. Jelenleg megjelenés előtt áll a hatodik kötet.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!