A Maros Megyei Területi Munkafelügyelőség országos szinten az első helyen áll a feketemunka, illetve az adócsalás elleni harcot tekintve. A jó eredmények többek között annak is betudható, hogy több mint ötezer napszámost alkalmaztak már a megyében.
2012. május 17., 14:522012. május 17., 14:52
2012. május 17., 16:532012. május 17., 16:53
„Áprilisban hét napszámosregisztert igényeltek a helyi vállalkozók, és ötvennégy cég adta le a nyilvántartási jegyzéket. Ez utóbbi 5095 napszámban foglalkoztatott személyt jelent – ők már nem dolgoznak feketén. Míg az első negyedévben az előkelő harmadik helyen voltunk a feketemunka, illetve az adócsalás elleni harcot tekintve, áprilisban már az elsőn. Ez a munkatársaink erőfeszítéseinek köszönhető, akik tizenöttel kevesebben vannak, mint ahányan lenniük kellene normális körülmények között” – fogalmazott legutóbbi sajtótájékoztatóján a hatóság vezetője, Andrei Mureşan.
A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.
Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.
Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.
Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
szóljon hozzá!