Tizennyolc tanintézetben indul előkészítő osztály Marosvásárhelyen, a katolikus gimnáziumba nem lehet iratkozni

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megkezdődött hétfő reggel a hatévesek előkészítő osztályba való beíratása, Marosvásárhelyen az új tanévben tizennyolc tanintézetben indul ilyen osztály. A tanfelügyelőség honlapján megjelent iskolai körzeteket tartalmazó listán szerepel ugyan a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, de nincsenek utcanevek mellette, és a megjegyzésben az áll: ez a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba való beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.

Hajnal Csilla (R)

2017. február 27., 16:402017. február 27., 16:40

Székely Szilárd, az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatója lapunknak megerősítette a hírt, miszerint valóban nem vehetik át a dossziékat. „Ma reggel (hétfőn – szerk. megj.) telefonon hozták nekünk is tudomásunkra, hogy nem lehet hozzánk iratkozni egészen addig, amíg ilyen bizonytalan az iskola helyzete, írásban még nem kaptunk erről semmit” – mondta az iskolavezető.

Érdeklődők vannak, ugyanis pár hete már a Facebookon is megjelent a felhívás, amelyben az áll, hogy várják a hatéveseket a katolikus iskola előkészítő osztályába. A Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségét is felhívta az egyik felháborodott szülő, aki a katolikus iskolába íratta volna gyerekét hétfő reggel, de visszautasították. Ugyanezt mondta el lapunknak a tanintézet igazgatója is: többen jelentkeztek az iratcsomókkal, de nem vehették át azokat, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikortól lehet majd beíratni a gyerekeket. Székely Szilárd reméli, hogy mihamarabb megoldódik az iskola helyzete, addig is nyílt napokat tartanak.

A többi tanintézet előkészítő osztályaiba való beíratás első szakasza március 16-án zárul, az adatok összesítése után március 22–30. között szervezik meg a második szakaszt. Azokat a gyerekeket kötelező előkészítőbe íratni, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket. Aki szeptember elseje és december 31-e között lesz hatéves, akkor veszik fel előkészítőbe, ha a szülő igényli ezt, és a pszichoszomatikus felmérésen a szakemberek megerősítik, hogy iskolaérett. Amennyiben nem találják annak, még egy évig óvodába kell járnia.

Az iskoláknak február 23-a és március 2-a között nyílt napokat kell szervezniük, hogy a szülőknek lehetőségük legyen megtekinteni az induló osztályokat, illetve találkozhassanak a tanintézet pedagógusaival és vezetőségével. A tanügyi törvény szerint a tanintézetek továbbra is kötelesek a megszabott körzetükből minden gyermeket beírni, ha a szülők ezt igénylik. Más körzet iskolájába akkor lehet beiratkozni, ha a helyi gyermekek felvétele után is maradnak helyek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére