
Fotó: Berekméri Edmond
Vasárnap tizenkettedik alkalommal szerveztek faluünnepséget Pókában, a Mezőség kapujaként ismert településen. A rendezvény idén is ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd az iskola udvarán felállított szabadtéri színpadon folytatódott. A gazdag kulturális és szórakoztató programokat tábortűz zárta.
2014. június 23., 16:262014. június 23., 16:26
2014. június 23., 16:302014. június 23., 16:30
A pókai falunapot néhány nappal korábban püspöki látogatás előzte meg. Ferenczi Csaba lelkipásztortól megtudtuk, hogy június 17-én a település református közösségét látogatta meg az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottsága.
Faluhimnusz, ünnepi beszédek
A falunapi ünnepség a református templomban kezdődött, ahol az ünnepi istentiszteletet követően a marosszentgyörgyi Reménység kórus énekelt, majd szavalatok hangzottak el. Ferenczi Csaba pókai lelkipásztor prédikációjában hangsúlyozta: mindenkinek kell legyen egy otthona, ahol biztonságban érzi magát, és ahol barátok, rokonok veszik körül. Azokat a személyeket, akik részt vettek az áhitaton, a szervezők közös ebédre hívták meg a gyülekezeti terembe.
Az iskolaudvaron zajló szabadtéri programok a faluhimnusszal kezdődtek, majd Kristóf Piroska nyugalmazott tanítónő köszöntötte az egybegyűlteket. Piroska néni a közösségi élettől nyugdíjazását követően sem tudott elszakadni, továbbra is szívesen besegít ott, ahol szükség van rá. Ezúttal is szívesen tett eleget a szervezők felkérésének, s vállalta el a műsorvezető szerepét. A rendezvényre ellátogatott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, aki beszédében méltatta a szervezők fáradozásait, majd az összetartozás fontosságát hangsúlyozta. „Úgy vagyunk erősek, ha számon tartjuk egymást, ha odafigyelünk egymásra. Vannak közös dolgaink, van, ami összekapcsoljon bennünket: anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink, néptáncunk és népdalaink. A falunapok kiváló alkalmak arra, hogy találkozhassunk, ismerkedjünk, közös dolgainkról beszélgessünk” – fejtette ki Brassai Zsombor.
Gazdag kultúrműsor, ízletes halászlé
A pókai óvodások, iskolások zenés-táncos műsorral lepték meg szüleiket, nagyszüleiket. Kelemen Barbara és Kelemen Attila vidám jeleneteket adtak elő, táncot roptak a szabadtéri színpadon a marossárpataki és vajdaszentiványi hagyományőrző néptánccsoportok. Idén is tapsolhatott a lelkes közönség Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente színvonalas zenés produkciójának, majd a Kéknefelejcs nótatársulat tagjai szórakoztatták a pókaiakat és vendégeiket.
A halászléfőző-versenyre ezúttal hat csapat nevezett be: a Ragadozók, a Halugatta Boszorkányok, Ioana és Társai, a Reménység, Feri és Laci, valamint egy vajdaszentiványi páros. A négytagú zsűri hosszas kóstolás után egyhangúan döntötte el a győztes csapat kilétét. A versenyt a vajdaszentiványi Demeter Andor értékelte, aki a szervezők nevében minden csapatot díjazott. A pálmát az előző évek többszörös első helyezettje, a marossárpataki Nagy Attila vitte el, akit Hegedűs Tibor segített a főzésben. Nagy Attila érdeklődésünkre elmondta, hogy a halfajták közül elsősorban ponty, harcsa és amúr megfelelő a halászlébe. „Lassan egy évtizede, hogy minden évben eljövök a pókai falunapra, s ha meghirdetik a halászléfőző-versenyt, mindig benevezek a megmérettetésre. A jó halászlé titka elsősorban az, hogy legyen benne minőségi hal, zöldség, fűszerek, és nagyon fontos, hogy ezek megfelelő időben kerüljenek a bográcsba” – árulta el portálunknak a nyertes csapat vezetője. Akiknek nem jutott a bográcsokban rotyogtatott ízletes halászléből, azok Kelemen Zoltán helyi vállalkozó miccseit, flekkenjét fogyaszthatták.
Esti koncertek, tábortűz
A kora esti órákban a Halozsa együttes koncertezett a szabadtéri színpadon, majd Hajnal Betty és Jenci énekeltek nagyszámú közönségnek. Sötétedéskor tábortüzet gyújtottak, s voltak, akik táncra is perdültek. Ahogy a szervezők megígérték, idén sem hiányzott a zene és a jókedv. Sárkány Endre alpolgármester szerint a faluközösség összetartó erejét bizonyítja ez a sikeres faluünnepség. „Sokan belekapcsolódtak a szervezésbe, s a marossárpataki önkormányzat mellett a helyi vállalkozóktól és a közeli halgazdaságtól is kaptunk anyagi támogatást. Köszönet mindenkinek, aki részt vállalt a munkában” – mondta az elöljáró.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!