Hirdetés
Hirdetés

Tizenhat év után végre elkészülhet Sütő András szobra Marosvásárhelyen

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kiírta az ötletpályázatot a Kossuth- és Herder-díjas erdélyi író, Sütő András szobrának megtervezésére. Az önkormányzati testület által több mint 15 éve megszavazott emlékmű a város központjában, a Színház téren kapna helyet – közölte csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezete.

Székelyhon

2025. november 20., 18:022025. november 20., 18:02

2025. november 21., 10:012025. november 21., 10:01

A politikai szervezet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: Sütő András a magyar kultúra kiemelkedő alakja és az erdélyi város „identitásának fontos része”. Az íróval „párban” egy román személyiségnek, Constantin Romanu Vivu volt Maros megyei prefektusnak, az 1848-as erdélyi román felkelők egyik vezetőjének is szobrot állítanak, erre szintén kiírták az ötletpályázatot – írja az MTI.

Sütő András szobrának helyszíne a Színház tér lesz, pontos helyet maguk a pályázók is javasolhatnak koncepciójuknak megfelelően.

A polgármesteri hivatal honlapján közzétett ötletpályázat leírásában hangsúlyozzák, hogy Sütő András az erdélyi magyar kulturális és politikai élet emblematikus alakja, személyisége kulturális, történelmi, identitási okokból és az etnikumközi együttélés szempontjából is jelentős a marosvásárhelyi magyar közösség számára.

A kiírásra képző- és szobrászművészek, építészek, tervezőmérnökök, művészeti és építészeti tanulmányokat folytató egyetemisták, alkotói közösségek jelentkezését várják.

Elvárásként azt jelölik meg, hogy a pályázók kortárs módon ábrázolják a hős-mártír írót. Hangsúlyozzák, hogy a pályázat célja a legértékesebb művészi ábrázolás kiválasztása, melynek átütő esztétikai, kulturális és nevelő hatása van.

Hirdetés

Jelentkezni december 8-áig, bővebb tájékoztatást kérni december 15-éig lehet. A pályázatok benyújtásának határideje 2026. január 12. A nyertest 2026. január 20-án jelentik be, amikor kiállítás is nyílik a beérkezett pályamunkákból.

Az ötletpályázat összdíjazása 100 ezer lej.

Az első díjazott 85 ezer lej, a második 10 ezer lej, míg a harmadik 5 ezer lej pénzjutalmat kap.

A marosvásárhelyi magyarságnak régi vágya, hogy szobrot állíttasson az egykor a városban élő neves írónak, aki az 1990-es fekete március véres eseményeinek legismertebb áldozata: fél szemét elveszítette a magyarok és románok közötti összecsapások során.

A marosvásárhelyi helyi tanács először 2009-ben fogadott el határozatot arról, hogy szobrot állít a magyar írónak. A Sütő-szobor felállítását attól tették függővé, hogy vele „párban” egy román személyiségnek is emlékművet állítanak. A testület Ștefan Gușă tábornoknak kívánt emlékjelet állítani, aki az ügyészség szerint az 1989-es forradalom idején Temesváron a tömegbe lövetett. Az önkormányzati határozatot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az egykori temesvári események legmeghatározóbb személyisége megtámadta a bíróságon, mely jogerős ítéletével érvénytelenítette az önkormányzati döntést.

A Sütő-szobor ügye ezt követően több alkalommal is napirendre került a városi tanácsban, és bár az önkormányzati képviselők többször is rábólintottak, máig nem valósult meg. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete most azt szeretné, ha jövőre, az író halálának 20. évfordulójára felállíthatnák.

Sütő Andrásnak eddig Székelyudvarhelyen és Sopronban állítottak köztéri szobrot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Igényelhetik az új utazási kártyákat a diákok Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi diákok szeptember 15-től igényelhetik a 2026–2027-es tanévre érvényes utazási kártyákat, de október végéig még a régiek is érvényesek.

Igényelhetik az új utazási kártyákat a diákok Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Nyolcvannyolc lakrész érintett a kövesdombi hőszigetelési beruházásban

Jóváhagyták két kövesdombi tömbház hőszigeteléséhez szükséges iratokat a marosvásárhelyi tanácsosok rendkívüli ülésen, hogy a szeptember 15-i határidőig benyújthassák a pályázatot. A beruházás értéke 9,69 millió lej.

Nyolcvannyolc lakrész érintett a kövesdombi hőszigetelési beruházásban
2026. szeptember 14., hétfő

Panasz: nyolc hónapja hiányzik a buszjárat, nincs mivel ingázniuk a diákoknak

Nyolc hónapja nincs tömegközlekedés biztosítva a Marosvásárhelytől tíz kilométerre levő településekre, jelenleg a diákoknak sincs mivel iskolába ingázniuk – panaszolják a szülők. A polgármester szerint ősz végére megoldódik a gond.

Panasz: nyolc hónapja hiányzik a buszjárat, nincs mivel ingázniuk a diákoknak
2026. szeptember 13., vasárnap

Pánikrohamot kapott, miután kigyulladt a házuk

Kigyulladt és leégett egy lakóház tetőszerkezete Dédán vasárnap délután. A tulajdonos lányát pánikroham miatt kellett ellátni.

Pánikrohamot kapott, miután kigyulladt a házuk
Pánikrohamot kapott, miután kigyulladt a házuk
2026. szeptember 13., vasárnap

Pánikrohamot kapott, miután kigyulladt a házuk

Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Súlyos közúti baleset történt Gernyeszegen, ketten életüket vesztették – frissítve

Közúti baleset történt Gernyeszegen vasárnap délután. Két személygépkocsi ütközött, több utas is a járművekbe szorult. A forgalmat lezárták az érintett útszakaszon.

Súlyos közúti baleset történt Gernyeszegen, ketten életüket vesztették – frissítve
2026. szeptember 13., vasárnap

Hétvégén is jár a busz a Somostetőre és az állatkertbe

Továbbra is közlekednek szombaton és vasárnap a Somostetőre és az állatkertbe tartó városi autóbuszjáratok Marosvásárhelyen.

Hétvégén is jár a busz a Somostetőre és az állatkertbe
2026. szeptember 13., vasárnap

Tizenhat évesen már harmadik kiállítását nyitják meg Marosvásárhelyen

A 16 éves Bodoni Renáta Szidónia harmadik önálló kiállítása nyílik meg Marosvásárhelyen, a Vár Vargák bástyájában szeptember 21–27. között. A tárlat minden nap 10 és 20 óra között várja a látogatókat.

Tizenhat évesen már harmadik kiállítását nyitják meg Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Megtalálták a Maros megyében eltűnt nőt – frissítve

A Maros megyei rendőrség keresi azt az 55 éves nőt, aki önként távozott a Mezőrücs községhez tartozó Mezőszentmártonban található otthonából csütörtökön, és azóta nem tért vissza.

Megtalálták a Maros megyében eltűnt nőt – frissítve
2026. szeptember 12., szombat

Saját autója gázolhatta el a holtan talált férfit

Holtan találtak rá szombaton délután Marosszentgyörgyön egy 78 éves férfira, akit valószínűleg saját autója gázolhatott el. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Saját autója gázolhatta el a holtan talált férfit
2026. szeptember 12., szombat

Halálos gázolás: a kórházban vesztette életét az idős nő

Halálos gázolás történt a Maros megyei Erdőlibánfalva községben péntek este: egy 63 éves sofőr elütött egy 82 éves nőt, aki szabálytalan helyen próbált átkelni az úttesten.

Halálos gázolás: a kórházban vesztette életét az idős nő
Hirdetés