Tiltakoznak a román szülők Szovátán

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Nagy felháborodással kezdődött a tanév Szovátán, a felső tagozatos román diákok szülei ugyanis azzal szembesültek, hogy gyermekeiknek ezentúl összevont osztályokba kell járniuk. A Domokos Kázmér Iskolaközpont 5-8. osztályaiban ugyanis összesen 30 román diák tanul, ami a tanfelügyelőség szerint csupán két összevont osztályra elegendő. A román szülők diszkriminációt látnak az ügy mögött.

Becze Dalma

2014. szeptember 22., 18:002014. szeptember 22., 18:00

Az alacsony létszám miatt indultak összevont osztályok a szovátai Domokos Kázmér Iskolaközpont 5-8. osztályaiban a román tagozaton, bár összesen csupán harminc román ajkú diák jár az iskolába, a szülők nem értenek egyet az összevonással, s követelik az osztályok önálló fennmaradását.

Bár az iskola vezetősége és a Maros Megyei Tanfelügyelőség is tájékoztatta a szülőket arról, hogy a létszámcsökkenés miatt nincs anyagi keret a tanárok fizetésére, ezért voltak kénytelenek az eddigi négy helyett két osztályt létrehozni, a román szülők nem nyugodtak bele a dologba, hanem hivatalos panaszt nyújtottak be a tanfelügyelőségre.

A dokumentumban leírják, nem értenek egyet azzal, hogy a VI. A osztályt, amelyben kilenc diák tanul, összevonják a VIII. A osztállyal, amelyben ugyancsak kilenc diák van. A szülők azzal érvelnek, hogy az összevonás miatt csupán 25 perces órákban lesz részük a gyerekeknek az 50 perc helyett. Az is szerepel a panaszban, hogy az alkotmány szerint a román diákok etnikai többségben vannak, még akkor is, ha az adott településen, jelen esetben Szovátán az etnikai többséget a magyarok teszik ki, ezért is megilleti őket az önálló osztály. Amennyiben a tanfelügyelőség nem oldja meg a helyzetet, akkor a szülők vagy elviszik gyermekeiket az iskolából, vagy a bírósághoz fordulnak – jegyzik meg a panaszukban.

A tanfelügyelőség sajtóközleményben válaszolt a szülők panaszára. Amint az intézmény kifejti, a szóban forgó iskola román tagozatának ötödik osztályában 4, a hatodikban 9, a hetedikben 8, a nyolcadikban pedig 9 diák van. Ennek értelmében a tanfelügyelőség úgy döntött, hogy az ötödiket a hatodikkal vonják össze, így 13 lesz a diákok száma, a hetediket pedig a nyolcadikkal, ezért ebben az osztályban 17 gyermek tanul majd. A közleményből kiderül, a tanfelügyelőség figyelembe vette a hatodikos diákok szüleinek panaszát, azonban kihangsúlyozta, hogy ezt a struktúrát az oktatási minisztérium is jóváhagyta a létszámcsökkenés miatt. Ugyanezt hangsúlyozza, a Domokos Kázmér Iskolaközpont aligazgatója, Barabási Szidónia is.

„A négy évfolyamon összesen 30 diák van, ez sok helyen egy osztályt jelent. Mi nem tehetünk mást, mint betartjuk a törvényt, amely kimondja, hogy 15 fő alatt nem indulhat osztály. A most történt összevonás nyomán az egyik osztály így is csak 13 diákkal rendelkezik. A tanfelügyelőség és a minisztérium is jóváhagyta ezt az összeállítást, ezért ehhez kell tartanunk magunkat” – mondta a Székelyhon megkeresésére az aligazgató.

Az összevont osztályok működtetése amúgy nem egyedi eset, Maros megyében a 2014-2015-ös tanévben az 5-8. osztályosok körében magyar és román tagozaton egyaránt 114 összevont osztály működik 1961 diákkal, az elemi oktatásban pedig 5713 gyerek tanul 394 összevont osztályban. A tanfelügyelőség azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a megyében egyetlen iskolát sem zártak be, annak ellenére, hogy sok tanintézetben nagyon kevés diákkal dolgoznak a pedagógusok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés