Templomépítő közösség a maroskeresztúri

A zsúfolásig megtelt templomban Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese a 124. zsoltár szavaival arra intette az egybegyűlteket, hogy soha ne felejtsék el, Isten milyen csodákat hajtott végre életükben, hányszor óvta és mentette meg őket a nehézségektől, betegségektől.

A madarászt legyőzte a Szabadító

„Sokszor madárként vergődünk a mindennapi gondok, nehézségek, a betegség vagy a bűn hálójában. Nehezen értjük meg, hogy Isten miért engedi ezt meg, de majd, ha a nehézségekre visszaemlékezünk, meglátjuk, hogy igenis volt értelme, fejlődtünk, tanultunk, hitünk fejlődött általa. Az ördög madarászként vadászik ránk, hurkokat, csapdákat állít, folyamatosan figyeli, hogy mikor vesszük le szemünket Istenről, mikor térünk le az Ő útjáról.  Isten igéje azt mondja nekünk, hogy  Jézus, a Szabadító legyőzte az ördögöt, a halált, de ez nem azt jelenti, hogy életünkben nincsenek nehézségek, hanem azt, hogy mindig van, Akitől segítséget kérjünk. Az emlékezést mindig a hálaadásunk kell kövesse, hiszen ha egyszer megtapasztaltuk Isten mindenható kegyelmét és segítségét, akkor azt meg kell köszönnünk. A hálaadásunk egyszerre hitvallás is kell legyen. Szavainkkal és tetteinkkel vallanunk kell, hogy Isten a mi oltalmazónk, Szabadítónk. Nézzünk továbbra is az Úrra, bízzunk ígéreteiben, valljuk meg, hogy velünk az Úr, és Ő a mi segítségünk!” – tanácsolta a lelkipásztor.

Kitartóan építették a templomokat a maroskeresztúriak

Rácz Sándor maroskeresztúri lelkipásztor a helybéliek és a vendégek köszöntése után elmondta, hogy a reformáció előtt két templom volt Maroskeresztúron, az egyiket a mongolok gyújtották fel, a másikat, amelyiket három (keresztúri, nyárádtői, lőrincfalvi) gyülekezet használta, 1601-ben Básta generális ágyúzta le.

A régi templom helyére fatemplomot húztak fel, amelyet többször is megsemmisítettek. Közben többször gyűjtöttek egy új templom építésére, de előrelépés nem történt. 1863-ban Páll Károly felesége, Görög Anna teszi le a jelenleg is álló templom alapkövét és 200 forintot is adományoz az építésre. Később Zarándi Knöpfler Elek felesége, Máriaffy Mária 1200 forintot adományoz, és ezzel 26 év építés után befejezik a templomot. A híveket templomba hívogató nagyharang 1597-ből való, a jelenleg használt kisharangot 2001-ben készítették a hívek adományából.

„Jákob egy kőre hajtotta le a fejét, majd miután felkelt, fogta a követ és azt mondta, hogy azon a helyen, ahol találkozott Istennel templomot épít, hajlékot, ahol Istent dicsérni lehet. A maroskeresztúriak Jákobhoz hasonlóan többször fogták a követ és elhelyezték, templomot építettek, s a meglevőt felújították. A templomban ülő közösség is templomépítő, hiszen a Fő út melletti új templomot, gyülekezeti központot ők építették” – hangoztatta a lelkipásztor, megköszönve a polgármesteri hivatalnak, az önkormányzati képviselőknek és a híveknek, hogy rendszeresen hozzájárultak a templom felújításához.

Nagy Béla főgondnok arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy az elődeik által rájuk hagyott templomra mindig vigyázzanak, és mindig töltsék be, így bizonyítva, hogy magukénak érzik, fontos számukra. „Soha semmi ne tartson távol minket a szépen felújított régi templomunktól, sem az új, kinti templomtól”. A hálaadó istentisztelet szavalatokkal, a gyerekek és fiatalok ünnepi műsorával, a holland vendégek énekével zárult. Meglepetésként két dalt adott elő az erre az alkalomra  presbiterekből és feleségeikből alakult kórus.