Telt házas volt az Égjen a láng keresztyén zenefesztivál

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Meglepően sok idős marosvásárhelyi vett részt szombaton és vasárnap az immár hatodik alkalommal megszervezett Égjen a láng keresztyén zenefesztiválon. A Kultúrpalota nagytermét zsúfolásig megtöltötték a Marosvásárhelyről és környékéről érkező fiatalok, akik a fellépő együttesekkel együtt dicsérték Istent, s fontosnak tartották, hogy az idei esztendőt is ilyen imádkozással kezdjék.

Simon Virág

2015. január 11., 15:492015. január 11., 15:49

2015. január 12., 16:392015. január 12., 16:39

A szombati alkalmat Pap Béni cserealji református lelkész áhítata nyitotta meg, aki az Istennel és emberekkel való kapcsolat ápolásának fontosságra hívta fel a figyelmet, s örömét fejezte ki, hogy ilyen sok fiatal és idősebb személy tartotta fontosnak eljönni a fesztiválra. Az Erdélyi Református Egyházkerület idén kapcsolódott be a fesztivál jelentősebb támogatásába, képviselője, Tussay Szilárd kiemelte: az egyházkerületnek fontos, hogy a fiatalok minél nagyobb létszámban jelen legyenek az egyházban, részt vegyenek a gyülekezeti alkalmakon, és szervezzenek maguknak hasonló fesztiválokat. Az egybegyűlteket köszöntötte Peti András Marosvásárhely alpolgármestere is. A helyszínen egy adománydoboz is volt, amelynek tartalmát a leukémiás gyerekekkel foglalkozó Hope Alapítványnak ajánlották fel.

Idén a fellépőket közönségszavazás alapján választották ki, az Égjen a láng Facebook-oldalán lehetett voksolni. A marosvásárhelyi és környékbeli református gyülekezetekben szép számban jöttek létre és működnek ifjúsági keresztyén zenekarok, így nagy volt a kínálat. Szombaton elsőként a Kolozsváron tanuló egyetemistákból álló Új Fike Band lépett fel, jó volt hallani a csángó népdal zenéjére írt, Istent dicsőítő éneküket is. A marosvásárhelyi, Szabadság utcai lelkész, Dénes Előd által vezetett Gordonka együttes visszatérő vendége a fesztiválnak, sokan együtt énekelték velük a kivetített zeneszöveget. A Felsővárosi Református gyülekezetből kinőtt Kiskorál együttes első alkalommal vett részt fellépőként, vastapssal jutalmazták dalaikat. A szombat estét a szervező After 5 együttes dalai zárták.

A szombati koncertsorozaton jelen levő Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese szerint nagyon nagy szükség van hasonló fesztiválokra, mert a történelmi egyházaknak nagy gondja, hogy miként szólítsa meg a fiatalokat. „Köztudott, hogy a zene olyan nyelv, amit a fiatalok szeretnek és értenek. Nagy szükség van arra, hogy a zene nyelvén keresztül jusson el az evangélium üzenete a fiatalokhoz. A tapasztalat mutatja, hogy nagy igény van rá” – mondta az elöljáró.

A Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, Jakab István, akinek fia is fellépett a Gordonka együttesben, korábban mondta: Ez a fesztivál immár hatodik éve bizonyítja, hogy szükség van rá, és mind a fiataloknak, mind az idősebbeknek igényük, hogy ilyen környezetben együtt legyenek. Annak is örülök, hogy mindig év elején kerül megrendezésre, jó így indulni az új esztendőben. A fiataloknak különösképpen szükségük van a fesztiválokra, alkalmakra, az a tapasztalatunk, hogy jelentős rétegek mozdulnak meg”.

Az Égjen a láng fesztivál második napján, vasárnap a 2013-ban alakult marosfelfalui Mieink, a csittszentiváni református lelkész, Balogh Károly által alapított IMM-PRO, a szászrégeni Sófár és a Graal együttes lépett fel. A szervezők arra buzdítottak, hogy idén a régi barátok felkutatására, a kapcsolatok ápolására is szánjunk időt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés