Táncos lábak Magyarországon

Kilencnapos turné után fáradtan, de elégedetten tért haza Magyarországról a Maros Művészegyüttes. Számukra igazi megtiszteltetés, hogy a március 15-ei nemzeti ünnepet Budapesten tánccal ünnepelhették.

Szász Cs. Emese

2014. március 27., 18:552014. március 27., 18:55

2014. március 27., 19:132014. március 27., 19:13

A Maros Művészegyüttes igazgatójától, Barabási Attilától megtudtuk, hogy a Mátyás király álruhái, valamint a Fekete-piros című előadást vitték el az anyaországba. Először március 15-én léptek fel Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban az ünnepi díszelőadás részeként, másnap délelőtt mesejátékkal szórakoztatták a nézőket a Corvin Művelődési Központ meghívására.

Nem állt meg Budapesten az együttes, március 17-én új színhelyen mutatkoztak be, Zalalövő város közönsége előtt, majd visszatérő vendégként, régi jó ismerősként fogadták őket Celldömölkön, a Kemenesalji Művelődési Központban.

Sátoraljaújhelyen ismét példás vendégszeretettel, nagy tisztelettel fogadták az együttest. Eddigi fellépéseik során felnőtt előadásokat láttak a település lakói, ezúttal a gyerekeknek kedveskedtek a Mátyás király álruhái című mesejátékkal. A gyerekek, akik helyszűke miatt a színpad szélén ültek, tátott szájjal követték Mátyás királyt, a kolozsvári bírót, a kutyákat, az ökröket, az aranyszőrű bárányt, és hazafelé a fülbemászó dalokat dúdolták.

A turné utolsó állomásaként a Maros Művészegyüttes visszatért Budapestre, a Hagyományok Házában adták elő este a Fekete-piros, majd másnap délelőtt a Mátyás király álruhái előadásukat. A marosvásárhelyi táncosok gyerektáncházat is tartottak, a Sári bíró és más gyerekdalok éneklése, valamint az egyszerű tánclépések összekötötték az erdélyi néptáncosokat a budapesti kisgyerekekkel.
A Maros Művészegyüttes itthon sem pihen, pénteken a nyárádszeredai közönségnek mutatja be a Fekete-piros című előadást, hétfőn pedig már Nagyváradon ropja a táncot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés