Tánc- és huszárfesztiválra készülnek

•  Fotó: Berekméri Edmond

Fotó: Berekméri Edmond

Hétvégén a Marossárpatakért Egyesület és a helyi önkormányzat szervezésében hetedik alkalommal rendezik meg a Marossárpataki Tánc- és Huszárfesztivált. 

Berekméri Edmond

2014. július 03., 16:172014. július 03., 16:17

Pénteken délután a Kakas-dombi sportpályán lovas programokkal rajtol a faluünnepség, szombaton a néptánc kerül előtérbe, de az esti koncertek is kiváló szórakozási lehetőséget ígérnek.

Pénteken 17 órakor díszfelvonulással kezdődnek a lovas programok, amit fogathajtó-verseny követ. A népi fogathajtók, azaz a sárpataki szekeres gazdák megmérettetésére 18.30 órától kerül sor. Este 8-tól a hagyományőrző huszárok hárompróbás vetélkedőjét lehet majd megtekinteni, majd lovas bemutató és körlovaglás (carussel) szerepel a programban. A lovas programok átállási idejében különböző ügyességi vetélkedőket tartanak, ezek közül idén is érdekesnek ígérkezik a patkódobás. Lesz gyereksátor is, ahol a helyi pedagógusok foglalkoznak majd a csemetékkel.

Szombaton reggel a mezőcsávási fúvószenekar fogja toborozni a marossárpatakiakat a színes kulturális és szórakoztató programokra, amelyeket az iskolaudvaron szerveznek. 10 órától biciklis ügyességi versenyek lesznek az iskolások részére, amit 11 órától ünnepi istentisztelet követ a református templomban. 12 órától faragott falubejárati táblát avatnak a szervezők, majd a település első világháborús hőseire emlékeznek. Ezt követően a helyi értékeket népszerűsítő kiállítást nyitják meg, majd az ifjúsági tánccsoport lakodalmas műsorának tapsolhat a közönség. 15.30 órától felvonulnak a falu központjában a rendezvényre meghívott néptánccsoportok és huszárcsapatok. 16 órától lesz a faluünnepség ünnepélyes megnyitója, érdem- és díszoklevelek kerülnek kiosztásra. A 16.15 órakor kezdődő néptánc fesztiválra tucatnyi hagyományőrző tánccsoport kapott meghívást. Tiszteletét teszi a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes is, amely 18 órától lép fel a szabadtéri színpadon. Egy órával később Miklós Szilvia és Szilágyi Sándor ismert nótaénekesek szórakoztatják a közönséget, majd a Vecker koncertezik. 21.30 órától Mózes Sándorral bulizhatnak az egybegyűltek, akár éjfél utánig is. Közben, az előző évekhez hasonlóan, 22.30-tól tűzijáték lesz. A falunapok műsorvezetője idén is a népszerű Kakasi Miska lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés