Néhány hónapja a szovátai városháza udvarán egy kőtömböt helyeztek el, amelyet néhány hete ünnepélyes keretek között fel is avattak.
2012. december 14., 17:272012. december 14., 17:27
2012. december 14., 17:392012. december 14., 17:39
Az emlékkövet a névtelen gyerekekért állították, és célja, hogy tudatosítsa az emberekben a világ minden gyermekének kijáró egyenlő esély jogát, továbbá hogy egy olyan helyszínt biztosítson, ahol el lehet gondolkodni néhány pillanatra és egy szál virágot is el lehet helyezni mindazokért, akik idejekorán elköltöztek ebből a világból.
A kezdeményezés a szovátaiak és a hollandok között fennálló barátság eredménye. A Cserepeskőről leszállított andezittömbön egy rózsát ábrázoló plaketten a következő szöveg áll magyar, román és angol nyelven: „Drágám,/ Az élet olyan, mint a hó,/ Nem tudod megtartani,/ De vigasztal az, hogy létezett/ Órákig, hónapokig, évekig.” Szerzője Herman van Veen holland költő, akinek kezdeményezésére Drente városában egy rózsát ábrázoló hatalmas emlékművet hoztak létre a világ különböző részeiből összehordott kőtömbökből. Szováta egyike azoknak a településeknek, amely része lett ennek a szimbolikus programnak.
Az avatáson részt vett Johannes Hendrik Mattheus van Bonzel holland nagykövet is. Péter Ferenc polgármester nagyon fontosnak tartja a szovátaiak és a hollandok között fennálló évtizedes barátságot, és úgy véli, ezzel az emlékművel méginkább megalapozták az amúgy szépen virágzó kapcsolatot.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!