SZNT: hamis jelentés alapján utasították el az autonómiát

A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön bűnvádi feljelentést tett a román parlament törvényhozó tanácsának elnöke, Dragoş Iliescu ellen hamisítás miatt. Az SZNT vezetői szerint a jogász meghamisította az Európa Tanácsnak a nemzeti kollektív jogokra vonatkozó javaslatát, és ennek alapján utasította el a szenátus Székelyföld autonómia-statútumát.

Gáspár Botond

2012. október 11., 13:482012. október 11., 13:48

2012. október 11., 14:012012. október 11., 14:01

Románia szenátusa szeptember 25-én vita nélkül elutasította a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet – ismertette a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke, Biró Zsolt –, az SZNT pedig az indoklást elemezve hamis állításokat talált. Az autonómiára vonatkozó törvénytervezet 2005-től a szenátus „asztalán ült”.

„Az SZNT a bukaresti fellebbviteli bíróság mellett működő ügyészségen bűnvádi feljelentést tett  Dragoş Iliescu ellen hamisításért. Az ő, hamis indoklást tartalmazó negatív jelentése alapján utasította el vita nélkül a szenátus az autonómia-statútumot. Azt állította, hogy a Románia által is támogatott európai jog kizárja a nemzeti kisebbségek kollektív jogait. Ezzel teljesen megváltoztatta az Európa Tanács 1993. évi 1201-es számú ajánlásának 12. cikkelyét, amely ennek pont az ellenkezőjét szavatolja. Szerintük: egyetlen rendelkezést sem lehet úgy értelmezni, hogy beszűkítse a nemzeti kisebbségek kollektív jogait” – ismertette az SZNT elnöke, Izsák Balázs pénteki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a bűnvádi eljárástól azt várják, hogy egyszer s mindenkorra a romániai hatalom vessen véget a rendszerváltozás óta bevett gyakorlatnak, hogy tudatosan és rosszhiszeműen ferdítenek. „Mivel a szenátus hamis indokon alapuló jelentés alapján hozott döntést, ezért az szerintünk semmis” – mondta Izsák Balázs.

Hol volt Markó és Frunda?

Biró Zsolt felháborodásának adott hangot, hogy Markó Béla és Frunda György RMDSZ-szenátorok szeptember 25-én 10.54-kor még szavaztak a szenátusban, a Székelyföld autonómiastatútumának döntésekor, 11.08-kor azonban már nem tartózkodtak a teremben, Verestóy Attila pedig Svájcban volt üzleti úton – holott mindannyian az Együtt az autonómiáért! jelszó alatt nyertek mandátumot.

Székelyföld autonómiastatútuma mellett az RMDSZ hét szenátora közül (a fent említett három kivételével) négyen szavaztak, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik szenátora is igennel voksolt, a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy-egy szenátora pedig tartózkodott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés