
Fotó: Haáz Vince
Tizenharmadik alkalommal szerveznek Marosvásárhelyen Kardiológiai Konferenciát. A tudományos eseményre június 18–20. között kerül sor, számos külföldi szakember részvételével.
2014. június 19., 12:392014. június 19., 12:39
Benedek Imre, a rendezvény főszervezője, a Kardiológiai Klinika vezetője kifejtette: hagyományos konferenciáról van szó, mely volt, van, lesz és bővül. Az orvosprofesszor nyomatékosította a különböző nemzetiségű szívgyógyász szakemberek közötti jó együttműködést, amit azzal támasztott alá, hogy a konferenciát együtt szervezték a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel, a Román-, illetve a Magyar Kardiológusok Társaságával.
„A konferencián hangsúlyt fektetünk az interdiszciplinaritásra, ezenkívül háziorvosoknak tartunk előadásokat, és amint az lenni szokott, a Magyar Kardiológusok Társaságának kiváló szakemberei továbbképzőket tartanak. Ezenkívül a mi klinikánk is beszámol a tudományos eredményeiről, ami a sejtátültetést, illetve az orvosi képalkotásban szerzett újabb ismereteinket illeti, és amelyekkel ki tudjuk szűrni azokat a betegeket, akiket az infarktus veszélye fenyeget. Továbbá bemutatjuk a regionális akut miokardiális infarktus-regiszterünk legfrissebb adatait” – ismertette Benedek.
Kiss Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke a sajtótájékoztatón kifejtette: a konferencia révén is szeretnék megvalósítani az Európai Unió azon alapvető elvét, amely arra vonatkozik, hogy a régiók problémáját közösen kell megoldani. „A koronaér-betegségek határokon átnyúló probléma, hiszen a kelet-európai országokban rengeteg ember hal meg szívbetegségben” − fogalmazott a professzor. A szakember beszédében a dohányzás, elhízás, magas vérnyomás területein a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd kitért a magyarországi dohányzás visszaszorításának lépéseire (pl. nemzeti dohányboltok), amelyeket rendkívül sikeresnek tart.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!