Fotó: Antal Erika
Jó kezdeményezésnek bizonyult az Ingyen fogas elnevezésű akció, amelynek célja az volt, hogy a megunt, fölöslegessé vált, ám még jó állapotban levő télikabátok gazdát cseréljenek, és akinek nincs meleg téli viselete, annak is legyen.
2017. február 02., 21:282017. február 02., 21:28
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Belvárosi Keresztelő Szent János Plébániatemplom csatlakozott a Szabad fogas elnevezésű kezdeményezéshez, amikor a legnagyobb hidegek idején bárki kitehette nem használt téli kabátját az erre a célra kihelyezett fogasra, hogy onnan bárki elvehesse, akinek szüksége van rá.
Oláh Dénes római katolikus főesperes elmondta, alapjában véve elégedettek a megvalósított kezdeményezéssel, napjában többször is gazdát cseréltek a főtéri katolikus templom elé kihelyezett kabátok. A fogas mellé magyar és román nyelven is kiírták, hogy ingyen elvihető bármelyik darab.
Bár az utolsó napokban már olyan dolgokat is kitettek egyes személyek, amelyek csak rongyok voltak, és nem kellettek senkinek, a rendőrség is figyelmeztette az esperest, hogy vegyék be az utcáról a fogast, mert rosszul mutat.
Az Osszuk meg az ünnep örömét karácsonyi adománygyűjtés sikere által felbátorodva a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is felkarolta a Magyarországról indult Ingyen fogas nevű civil kezdeményezést Márton László és Tőkés Botond ötletére. Kabátokat, téli ruhadarabokat lehetett elhelyezni a színház bejárata előtt álló fogasra a rászorulók számára. Mivel több adakozó jelentkezett, mint ahányan személyesen vittek el meleg ruhát, a fennmaradó darabokat a színház munkatársai az intézményes kötelékben élő rászorulóknak juttatták el. Így került 36 kabát és téli ruhadarab a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által fenntartott éjjeli menedékhelyre és 69 téli öltözet a Pál Atya által vezetett Szent Erzsébet családi típusú otthonba. Továbbá a Mozart használtruha kereskedéstől adományként kapott összesen 146 darab ruhát a szovátai Szent József Gyerekotthonnak juttatta színház.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!