Színesedik a Forgatag

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Hogy lassan hagyomány lesz a múlt évben elindított Vásárhelyi Forgatagból, az abból is látszik, hogy a szervezők sajtótájékoztatójukon immár hagyományos programokat mutattak be: a TékaForgatagot, a SzóForgatagot és a családi rendezvényeket.

Szász Cs. Emese

2014. augusztus 10., 20:512014. augusztus 10., 20:51

2014. augusztus 10., 20:512014. augusztus 10., 20:51

A TékaForgatag a Történelmi Könyvek Vásárára várja az érdeklődőket, de kibővítették tematikus beszélgetésekkel és a kiadók történelmi tárgyú újdonságainak könyvbemutatóival.

A fordítások szerepe

„Több beszélgetésen a fordítások szerepét boncolgatjuk, illetve azt, hogy történelmi tárgyú regények és tudományos szakmunkák fordítása milyen mértékben tud hozzájárulni egymás történeteinek megértéséhez és elfogadásához” – mondja a Teleki Téka vezetője, Lázok Klára az augusztus 28-30. közötti rendezvényről. Az esti beszélgetéseken Bánffy Miklós Erdélyi történetéről lesz szó, majd a 20. századi erdélyi szász történetről, végül az utóbbi tizenöt évben megjelent erdélyi történelmi szakmunkákat összegzik. A beszélgetéseken szinkrontolmácsolás lesz – már csak a tematika miatt is –, a román ajkú közönségre is számítanak a szervezők.

Városnézés románul is

Novák Zoltán történész elmondta – a tavalyi sikerekre alapozva szervezték meg az idei SzóForgatag programját, nem maradnak el a tematikus városnéző séták, valamint a helyi és egyetemes témákat boncolgató történelmi témájú beszélgetések. A Borsos Tamás Egyesület társszervezésében zajló SzóForgatag idén is középkori, barokk, szecessziós, valamint szoc-reál városnéző sétára várja az érdeklődőket, s újdonságként beiktatják a román nyelvű sétákat is. „Kaptunk olyan visszajelzéseket román ajkú emberektől, hogy szívesen eljönnének a városnéző sétákra. Azt mondom, hogy ha a román nyelvű sétákon egyelőre lesznek tízen, mi már elégedettek vagyunk. Ezt mondtam tavaly a magyar nyelvűre is, aztán megtízszereződött a létszám” – fogalmazott Novák Zoltán, és hozzátette: folytatódik a zsinagógában a marosvásárhelyi zsidóság történetének előadása, Spielmann Mihály vezetésével, míg Berekméri Róbert az első világháború kitörésének marosvásárhelyi következményeiről értekezik. Kiss Tamás a magyarság és a kettős állampolgárság kérdéskörét járja körbe.

Gyermekkoncertek

Tavaly a Vásárhelyi Forgatag egyik legsikeresebb része volt a családi programsorozat. Sikerekben reménykedik Sántha Ágnes programszervező. „Lelkes civil szervezetek és magánszemélyek dolgoznak, hogy ismét jó programot kínáljunk a Maros-parton, amely ideális helyszínnek bizonyult a gyerekprogramokhoz. Attól különb a mi forgatagunk más fesztiválokétól, hogy természetközeli, s az egész kisgyermekektől a szülőkig mindenkinek kínálunk valamit. Figyelmet szentelünk a serdülőknek, idén az ifjúsági rendezvények az Ifjúsági Keresztyén Egyesület ernyője alatt zajlanak majd” – mondta. Idén is lesznek gyermekkoncertek, a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes és a Folker zenél majd a legkisebbeknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés