Szeretetlánc Bözödön

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A Marosi Unitárius Egyházkör hívei szombaton egyik végvárukban, Bözödön találkoztak és ünnepeltek, immár negyedik alkalommal.

Gligor Róbert László

2014. szeptember 22., 16:012014. szeptember 22., 16:01

2014. szeptember 23., 11:492014. szeptember 23., 11:49

Bár egy hónappal ezelőtt egy erős vihar megrongálta a templomot és a lelkészi lakást is, a helyi gyülekezet mégis vállalta a házigazda szerepét, hogy vendégül láthassa az egyházkörből évente egyszer közös ünnepre összegyűlő unitárius híveket. Köszöntőbeszédében Fazakas Lajos Levente lelkész hálát adott Istennek, hogy megáldotta ezt a napot, és ennyi ember találkozhat itt: mindegyik más és más, de az egyenként nagy értéket képviselő virágok most egy csokrot alkothatnak. Ha pedig elborulna életünk ege, tudjunk erőt meríteni e találkozás örömeiből, szépségeiből, hogy ajkunk tudjon egy zsoltárt dúdolni vagy imát rebegni Isten dicsőségére – szólította meg a híveket a egyházköri jegyző, Jenei Sándor Levente lelkész.

A találkozás öröm is

A találkozások átalakítanak bennünket, a találkozásokban örömre lelhetünk. Ilyen az élet öröme, a váratlan öröm, az istenélmény és a barátság öröme – hangsúlyozta a szószéki szolgálatot is végző szabédi lelkész. Nagy Zsigmond felügyelő gondnok ünnepi felszólalásában az unitárius vallásról beszélt, amely a hit mellett a gondolkodást is serkenti, és amely egyszerre tartalmazza a türelmet, felebaráti és hazaszeretetet, eredményes kulturális munkát és a jézusi tanítást, és mint magyar alapítású egyház, a magyarságot is ápolja, de a térítés helyett azt is vallja, hogy minden lelkileg, szellemileg felnőtt ember sajátja, sőt kötelessége is, hogy vallását öntudatosan válassza és élje meg. A Istennek eleitől fogva gondja volt és lesz az ő igazságára – mondta ezt a frissen alapított vallás a 16. században, akkor, amikor Európa testét keresztül-kasul vallásháborúk szaggatták, egét pedig a másként gondolkodók, az eretnekek máglyái festették vörösre.


„Hálásak vagyunk”

Az istentiszteleten a szabédi gyülekezeti kórus és a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar is énekelt, szavalatok hangzottak el, a templomi ünnepség alatt pedig a marosvásárhelyi unitárius ifjak az iskolában foglalkoztatták a kisebb gyerekeket. Délután a kultúrotthonban folytatódott az ünnep második, kötetlenebb része, ahol az erdőszentgyörgyi Százfonat, a szabédi Fürgelábak, a szentgericei Gyöngyös bokréta és a helyi iskolások néptáncai, valamint a jobbágyfalvi férfikar és a bözödi szépkorú asszonyok énekei, Gyepesi László mókamester előadásai szórakoztatták a közönséget.

Kecskés Csaba, az egyházkör esperese szerint az unitáriusok ezen a napon elhozták Bözödre szeretetüket, és ezt csokorba kötve átnyújthatták hálájuk jeléül Istennek, hogy a négy évvel ezelőtt elindult szeretetlánchoz mások is kapcsolódnak, ilyenkor megköszönhetik Isten segítségét, és gyönyörködhetnek népi kincseinkben, dalainkban, táncainkban is. Az esperes nagyon örül annak, hogy a 2010-ben Jobbágyfalván megfogalmazott gondolat szárba szökkent és lassan kivirágzik, és hogy ebbe az egyházkör egyre több tájegysége be tud bekapcsolódni. Sok egyházközségből eljöttek, itt volt a lelkészek többsége és a hívek jelentős része, mintegy ötszáz ember. A jövőben is folytatni szeretnék a kezdeményezést, további új alternatív programokkal bővíteni, hogy jobban meg tudják szólítani az ifjúságot. „Hálásak vagyunk, hogy mi, unitáriusok együtt tudunk lenni istentiszteleten, Istenhez fohászkodva, az ő áldását kérve, és kötetlenebbül, jó barátként közösen ünnepelve asztalközösségben tudunk lenni” – nyilatkozta az esperes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés