
Fotó: Boda L. Gergely
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete tavaly, huszonnégy év után először szervezett ünnepséget Szent István napján, augusztus 20-án. Idén a Színház-térre várják a magyarságot szerdán 19 órától.
2014. augusztus 14., 20:102014. augusztus 14., 20:10
2014. augusztus 14., 20:292014. augusztus 14., 20:29
A tavalyi siker csak megerősítette az EMNT Maros megyei vezetőit, hogy jó döntés volt és a helyi magyar közösség nagyon igényelte a Szent István napi megemlékezést, ezért idén folytatják az elkezdett munkát. Augusztus 20-án, szerdán 19 órától a Színház-térre várják az érdeklődőket.
„Fellép Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina és Bokor Barna színművész, továbbá a szovátai Samu Etel Imola, aki az első Széllyes Sándor népdalvetélkedő győztese, valamint a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes és a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyeskar. Ezenkívül Tőkés Tibor világbajnok pékmester megsüti a megye 30 és 20 kilogrammos kenyereit, amelyet a magyar történelmi egyházak képviselői szentelnek meg és osztjuk szét a résztvevők között” – ismertette az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke, Cseh Gábor.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
szóljon hozzá!