Változatos programok a Székelyföld Napokon, Marosvásárhelyen

Huszonhárom eseménnyel veszi ki a részét Marosszék az október 9. és 19. közötti, ötödik Székelyföld Napok rendezvénysorozatból, ezeket csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették.

Gáspár Botond

2014. október 09., 15:042014. október 09., 15:04

2014. október 09., 16:092014. október 09., 16:09

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Hangya-épületbeli székhelyén egyúttal megnyílt a Marx József Fotóklub kiállítása is, amely jövő hét végéig megtekinthető. Házigazdaként Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök elmondta, civil szervezetekkel, néhány önkormányzattal (Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy) és három Leader egyesülettel közösen, a marosvásárhelyi önkormányzat támogatásával, de megyei tanács távolmaradásával valósították meg a programokat.

A kultúra, mint nagykövet

„Alárendeltségébe tartozó intézményei által igen, de közvetlenül nem társult a szervezéshez a Maros megyei önkormányzat, holott Hargita és Kovászna megyék tanácsai kezdeményezői és támogatói a rendezvénynek. Lokodi Edit elnöksége idején ez nem így volt, de jövőre talán Ciprian Dobre is felismeri, hogy a román és a magyar közösségek közeledése, a közös értékek, a térségi identitás megerősítése a cél. Idén valószínű, hogy a politikai vetélkedés tartja vissza. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal az Őszi szimfóniák eseménysorozat keretében szombaton (október 11-ét – szerk. megj.) helyet kapott a Székelyföld Nap” – mondta Brassai. A marosszéki „rész” egyik főszervezője, a Maros megyei RMDSZ művelődésért felelős alelnöke, Soós Zoltán hozzátette, a kultúra a legjobb nagykövete a bizalmatlanság leépítésének a románok és a magyarok között. „A Vásárhelyi Forgatag kapcsán is bebizonyosodott, hogy a románságban megvan a nyitottság, de keveset tudnak a magyar kultúráról, ezt a kaput meg kell nyitni és tolmácsolni kell a románság felé” – fogalmazott.

A csütörtöki sajtótájékoztatón jelen volt továbbá a Maros megyei Nőszervezet elnöke, Csép Éva Andrea, a Marx József Fotóklub elnöke, Both Gyula, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila, kulturális szervezőként Kilyén Ilka színművésznő, és a székelyföldi oldtimer ralli szervezője, László Róbert, akik az általuk szervezett programokat ismertették.

A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a kinyomtatott programfüzethez képest több esetben változás következett be, ezért az aktualizált programot a www.szekelyfoldnapok.ro honlapon lehet elérni.

Hétvégi események

A hétvégén a következő eseményeket szervezik Marosszéken a Székelyföld Napok keretében: pénteken, október 10-én 18 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyének előcsarnokában az intézmény előadásain és rendezvényein készült fotókból és kizárólag marosszéki székely viseletből nyílik kiállítás, majd a Ti csak táncoljatok, fiam című előadását mutatja be a Napsugár néptáncegyüttes, meghívott vendég a magyarországi, eleki hagyományőrző néptáncegyüttes. Nyárádszeredában a Deák Farkas Általános Iskolában 10 órától kezdődik a természetvédelmi gondnokságok találkozója. Szombaton 10 és 18 óra között Marosvásárhelyen a Ligetben a Székely termékek vásárát szervezik hagyományos disznóvágással, oldtimer-rallival és koncertekkel (a magyarországi Magna Cum Laude is fellép), kiosztják a Jövőm Székelyföldön című esszépályázat díjait is, 17 órától a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében Őseink viseletben címmel nyílik archív fotó- és viseletkiállítás.

Vasárnap, október 12-én a Gernyeszegi Kastély Egyesület kastélytúrát szervez (a helyek már beteltek, ezért meg fogják ismételni), 12 órától a nyárádszeredai Kultúrotthonban a Székely jelképek pecséten, címerben című könyv bemutatóját tartják, 19 órától pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban az Artecotur egyesület Artsy M társulata bemutatja a Musicking – Rólunk szól című előadását.

Orbán Balázs-díjátadó
A Székelyföld Napok egyik kiemelkedő eseményének, az Orbán Balázs-díjátadónak a marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont október 13-án, hétfőn 18 órától. „Az idén negyedik alkalommal odaítélt elismerést azok vehetik át, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak Székelyföld értékeinek megőrzéséhez és népszerűsítéséhez. Idén az Európa-szerte meghirdetett A munka és a család összehangolásának évében jegyében díjazunk egy-egy Hargita, Kovászna és Maros megyei személyt. A rendezvényen fellép Kilyén Ilka, Buta Árpád és a Dzsesztán együttes” – ismertette a sajtótájékoztatón Brassai Zsombor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés