Száz évig kitart a Papiu utca?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi főtéren zajló tűzoltó napi ünnepség miatt csütörtökön késve érkezett a Papiu utca hivatalos átadására a város elöljárója, Dorin Florea.

Simon Virág

2012. szeptember 13., 17:162012. szeptember 13., 17:16

2012. szeptember 13., 17:482012. szeptember 13., 17:48

Bár szalagvágás nem volt, a polgármester büszkén jelentette be: elégedett, hiszen sikerült Marosvásárhely egyik legforgalmasabb utcáját teljes mértékben felújítani. „A munkálatokat három szakaszban végezték el a kivitelezők, és nemcsak az úttestet, illetve a járdát újították fel, az egész vezetékrendszert kicserélték, beleértve a villanyhálózatot is. Azoknak, akik panaszkodtak a lezárt útszakasz és a nehézkes közlekedés miatt, azt üzenem, hogy menjenek azokhoz, akik ellenzik a Tudor lakónegyedet a nagykórházzal összekötő terelőút megépítését. Az elmúlt hetekben, hónapokban nagy szükségünk lett volna erre a terelőútra. Meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyiek mellém állnak, és végül sikerül megépítenünk ezt az utat is. A most átadott Papiu utcát száz évre csináltuk meg, csak a koptatóréteget kell majd 4–5 évenként kicserélni” – hangoztatta az elöljáró, aki arra kérte a gépkocsivezetőket, hogy ne ralizzanak a Kálvárián, mert büntetésre számíthatnak.

A hivatalos megnyitó utáni percekben máris hosszú sorokban tértek fel a gépkocsik a felújított utcába, megpróbálva kikerülni a fő utcán araszoló forgalmat. Bár a gépkocsivezetők nyugodtan behajthatnak a Papiu utcába, a gyalogosok csak óvatosan közlekedjenek, mert vannak szakaszok, ahol még rakják a járdaköveket. A Papiu és Hosszú utca sarkán is fel van túrva a járda, hiszen ott még vezetékcsere folyik. Emiatt nehezen lehet megközelíteni és használni a közelben levő buszmegállót is.

A kismamák, kerekesszékbe kényszerülők jó ha tudják, hogy a Papiu utcában a pedagógiai líceummal átellenben a járdák lépcsőzetesen vannak kialakítva, így babakocsival nehezen, tolókocsival szinte egyáltalán nem lehet közlekedni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés