
Fotó: Haáz Vince
Idén először írnak országos ismeretfelmérő dolgozatot a második, negyedik, illetve hatodik osztályosok. Bár konkrét tételek még nincsenek, azt lehet tudni, hogy a szövegértést és a tudományos ismereteket mérik majd fel. Egyes feladatok több tudományágat is magukba foglalnak, azonban a romániai pedagógusok többsége különálló tárgyakban gondolkodik és tanít.
2014. február 26., 10:522014. február 26., 10:52
2014. február 26., 11:132014. február 26., 11:13
Az országos felmérőkre május 6–29. között kerül sor, erre az időszakra az oktatási tárca két felmérési szakaszt jelölt ki, hogy minden diák részt vehessen a vizsgákon. Egy teszt időtartama 90 perc, azonban az első 45 perc után egy rövid szünetet tartanak. A felmérésen elért minősítések, jegyek nem kerülnek be a naplóba. Az elmúlt évben néhány iskolában kísérleteztek a felméréssel, így a tavalyi tételekből szemelgethetnek a pedagógusok, a ideiekről még semmi hír.
A másodikosok olvasás-, és íráskészségét, illetve matematika ismereteiket mérik majd fel. A tavalyi matematika tételben 13 feladat szerepelt, amelyek többnyire összeadást, kivonást, a számok felismerését és mértani alapismereteket tartalmaztak. A kísérletvizsgán a negyedikeseknek szorozniuk és osztaniuk kellett, illetve szöveges feladatok is szerepeltek a 12 feladványban. A legérdekesebb tétel-összeállítás a hatodikosok feladatlapja volt, amelyben egy történetbe foglalták a feladatsort. Egy gazda, akinek van egy melegágya és egy kertje, megnyer egy 50 ezer lej értékű európai uniós pályázatot, és ebből az összegből kell gazdálkodnia. A kertnek és a melegágynak adottak a méretei, ezekhez több matematikai feladat fűződött. A gazda gyümölcsfáinak gyökereit is azonosítani kell, így csempészték a feladatsorba a természettudományokat. A melegágyba négysoros kötésű lámpát tartalmazó áramkört is meg kell rajzolniuk a diákoknak, valamint meg kell állapítaniuk, hogy milyen sebességgel halad egységnyi idő alatt a megadott útvonalon egy nyúl, amely beszalad a kertbe.
Több pedagógust s megkérdeztünk, hogyan vélekednek a felmérés módszeréről. Dóczy Melinda tanítónő olyan szempontból tartja jó ötletnek a felmérést, hogy ezáltal lesz egy viszonyítási alap. „Eddig egységes kritérium csak a tantárgyversenyeken volt, oda pedig nem minden gyerek járt. Így tudni fogjuk, hogy az országos szinthez képest hol tart a gyerek. Várjuk, hogy valamilyen kézzelfogható tételt kiadjon a minisztérium, remélem, hogy megfelel majd a kisiskolások szintjének” – mondta a tanítónő.
A hatodikos mintatételére reflektált Brandner Emőke, magyar nyelv és irodalom szakos tanár. „Romániában a pedagógusok nagy része még tantárgyakban látja a világot, és így próbálják megismertetni a diákkal is, hiányzik a tantárgyak közötti átjárhatóság. Ahhoz, hogy tudományközi számonkérést vezessünk be, ilyen oktatásra van szükség. Kérdéses számomra, hogy diákbarát-e az interdiszciplináris számonkérés, amikor nem így tanítunk. A pedagógusokat nem készítik fel, csak kísérleteznek, szerintem szükség lenne egy átképzésre is” – jelentette ki a pedagógus.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!